Jó hírünk van az újpesti rapper rajongóinak! Ugyanis már javában zajlik a Curtis életéről szóló CURTIS – A legismertebb senki című film forgatása, melyről most rengeteg izgalmas új információ derült ki. Többek között az is, ki alakítja majd Magyarország egyik legnagyobb fenegyerekét a vásznon.
Magasról lehet nagyot esni. Nincs kizárva, hogy ezt az örök igazságot hamarosan Timothée Chalamet is első kézből tanulhatja meg, miután az utolsó pillanatban csúszhat ki a kezéből az Oscar-győzelem, ahogy az már másokkal is előfordult korábban.
Akik azt hitték, már végleg el kellett köszönnünk az Osztrák Tölgy filmjeitől, azok nem is tévedhettek volna nagyobbat. A 80-hoz közelítő Arnold Schwarzenegger ugyanis most nem kevesebb mint három sikermozija folytatására bólintott rá.
Ma ünnepli születésnapját az a színész, akiről szinte mindenkinek eszébe jut legalább egy jó poén. A mémek és viccek mögött azonban egy kifejezetten érdekes életút és karrier húzódik. A 86. életévébe lépő Chuck Norris születésnapját néhány izgalmas érdekességgel szeretnénk megünnepelni.
Akárcsak a nemzetközi helyzet A tanú című filmben, úgy az idei Oscar-verseny is egyre csak fokozódik. Míg Michael B. Jordan favorittá vált, addig Timothée Chalamet győzelmi esélyei egyre csökkennek, amit részben legutóbbi botrányos megnyilvánulásának köszönhet.
A streamingóriás teljes hölgyközönsége egy bizonyos Leo Woodall lábai előtt hever. De ki is a Netflix Vladimir című sorozatának férfi főhőse, akiért most mindenki úgy odavan?
A filmtörténet nem meglepő módon telis-tele van inspiráló női történetekkel. Ezeket a felejthetetlen életutakat gyűjtöttük most össze a nőnap alkalmából.
A magyar televíziózás történetében kevés olyan sorozat született, amely évtizedeken át töretlen népszerűségnek örvend, és generációról generációra új nézőket szólít meg. Azonban az Abigél pontosan ilyen alkotás volt, mely máig a hazai tévékultúra meghatározó része, és immár egy új generáció TikTok-trendje is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.