
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsEgy szakítás sokszor nemcsak a szerelmi életünket, hanem az önbizalmunkat is romba dönti – különösen akkor, ha a távozó fél mindenért a másikat teszi felelőssé. Adél története arról szól, hogy néha éppen akkor kapjuk meg a választ a legégetőbb kérdéseinkre, amikor már majdnem feladtuk a reményt. Ma is úgy hiszi, azon a nyáron az égiek egy különös találkozással segítették hozzá az igazsághoz – azóta is valóságos angyali közreműködésként, igazi csodaként tekint a történtekre.

Harmincnyolc éves volt, amikor tizenkét év együttélés után Norbi közölte vele, hogy a kapcsolatuknak végérvényesen vége. A férfi nem egyszerűen csak elment, hanem abszolút bűnbaknak kiáltotta ki Adélt, mindenért őt hibáztatva. Azt állította, a nő túl sokat dolgozott és foglalkozott a karrierjével, már régen eltávolodtak egymástól, és fontosabb volt számára minden, még a közös kiskutyájuk is, mint ő. Még azt is a szemére vetette, hogy nem született gyerekük, pedig korábbi orvosi vizsgálatok alapján egyiküknél sem találtak olyan problémát, amely ezt egészségügyileg gátolta volna. Adél hiába próbált érvelni, és bizonyítani a szeretetét, Norbi hajthatatlan maradt.
A szakítás utáni hónapokban Adél szinte teljesen összeomlott, minden szempontból árnyéka lett önmagának. Rengeteget fogyott, éjszakánként alig tudott aludni, és újra meg újra végiggondolta, vajon tényleg ő rontott-e el mindent. Annyira megviselték a történtek, hogy végül hosszabb szabadságot vett ki a munkahelyén. Úgy érezte, csak akkor tud talpra állni, ha kis időre maga mögött hagyja a mindennapok terheit. A legrosszabb mégsem a magány volt, hanem az állandó önmarcangolás. Minden reggel ugyanazzal a kérdéssel ébredt: „Mi lett volna, ha másképp csinálom?”
Hogy lelkileg is újrakezdhesse az életét, befizetett egy másfél hetes távol-keleti, női jógatáborba. A természet közelsége, a meditáció és a jóga lassan kezdte megnyugtatni, ráadásul már az első napon összebarátkozott Dorkával, egy Ausztriában élő magyar lánnyal. Szinte azonnal megtalálták a közös hangot, és estéről estére hosszasan beszélgettek spirituális kérdésekről. Az egyik este Adél végül megnyílt: elmesélte a szakítása történetét, majd elővette a telefonját.
– Ő volt Norbi... – mondta halkan, miközben megmutatta a férfival közös régi fényképüket. Dorka arca egy pillanat alatt elsápadt. A fotó olyan titkot árult el, amilyenre senki sem számított.
– Ugye ez valami rossz vicc? – kérdezte Dorka döbbenten.

Adél értetlenül nézett rá. Dorka ekkor kibökte, hogy Ausztriában, a magyar határhoz közel egy étteremben dolgozik, ahol a kolléganőjét rendszeresen látogatta a „párja”. A férfi a munkája miatt sokat utazott, ezért gyakran megfordult náluk. A képen ugyanazt a személy fedezte fel: Norbit. A sztori itt még nem ért véget: Dorka elárulta, hogy a kolléganője már közel két éve kapcsolatban van Norbival, és nemrég teherbe is esett tőle.
Adél úgy érezte, megállt körülötte az idő. Egyszerre került sokkos állapotba, és élte meg valóságos csodaként a történteket. Ekkor döbbent rá, hogy miközben ő közel fél évig minden egyes nap önmagát hibáztatta, Norbi már hosszú ideje kettős életet élt. Aznap éjjel rengeteget sírt. Az igazság elviselhetetlenül fájdalmas volt számára – utólag mégis azt mondja, valami végérvényesen megváltozott benne. Habár a fájdalma örökre megmaradt, az önvád eltűnt.
– Olyan volt, mintha valaki levette volna rólam életem legnehezebb terhét. Végre megértettem, hogy nem kizárólag én tettem tönkre a kapcsolatunkat, és hamisságban, súlyos titkok között éltem.
Adél ma már úgy gondolja, nem véletlenül sodorta mellé az élet éppen Dorkát – erre a találkozásra racionálisan nézve minimális esély volt. Azóta is hisz az angyalokban, akik megérzése szerint közreműködtek ebben az egybeesésben. Elküldték számára a megfelelő személy által azokat az információkat, amelyekre a legnagyobb szüksége volt. Dorka akaratlanul is kimondta azt az igazságot, amelyet Adél régóta keresett, kutatott. A szakítás fájdalmát ugyan nem törölhette el semmi, de a kínzó lelkiismeret-furdalást, amellyel hónapokon át önmagát marcangolta, azon az estén örökre maga mögött hagyta.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.