Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsA mai napon 104 éve, hogy megszületett a hollywoodi Aranykor musicalfilmjeinek legfényesebb csillaga, Judy Garland. Rendkívül fiatalon került az Álomgyárba, mely amilyen sokat adott, legalább annyit el is vett a tragikus sorsú filmcsillagtól.

Judy Garland már korábban is kapott filmszerepeket, de az 1939-es Óz, a csodák csodája után karrierje üstökösként lőtt ki. Az L. Frank Baum regénye alapján készült filmmusical nemcsak Judy Garland sztárrá cseperedése miatt volt különösen emlékezetes és meghatározó film. A forgatást tragédiák sora szegélyezte. Az első körben Bádogember szerepét alakító Buddy Ebsen nem tudta mire vállalkozik, amikor szerepet cserélt Ray Bolgerrel, aki nagyon vágyott a Madárijesztő szerepére. A Bádogember jelmezéhez tartozó festék alumínium port tartalmazott, ami amellett, hogy Ebsen egész tüdejét beborította, még allergiás reakciót is kiváltott nála. Az egyik forgatási napon már nem tudott lélegezni sem és azonnal kórházba kellett szállítani. Az MGM stúdió csendben intézte az ügyet, nem hozták nyilvánosságra, miért cserélték le Buddy Ebsent Jack Haley-re, és Haley sem tudta, mi történt Ebsennel. Az egyik Elvarázsolt Erdős jelenetben több repülő majmokat alakító színész is súlyosan megsérült, amikor az őket tartó zongorahúrok elszakadtak és több métert zuhantak a színpadra. Judy Garlandot sem kímélték az alkotók. Egy szűk és rendkívüli fájdalmakat okozó fűző-szerű eszközt kellett viselnie, hogy “laposabbnak”, kislányosabbnak tűnjön a szerepében. Ekkor 16 éves volt.

Az Óz hatalmas siker volt, és valóságos filmtörténeti mérföldkő a Technikoloros színesfilmre váltás bravúros megoldásával, de Judy Garland súlyos árat fizetett a csillogásért. Korai showbizniszes debütálásáért édesanyja volt a felelős, aki kegyelmet nem ismerve erőltette lányát a fényes karrier irányába. Az MGM stúdió akkori berendezkedésével és mindenre kiterjedő, szigorú szerződéseivel karöltve közösen verték be az első szögeket Judy Garland tragédiába torkollt karrierjének koporsójába.

Első, válással végződő házassága után ismerte meg Vincente Minelli rendezőt, akivel a közös munka szerelemmé, majd házassággá alakult, a frigyből pedig megszületett a következő generáció nagy csillaga, Liza Minelli. Judy Garland nehezen viselte a szülés utáni depressziót, mentális állapota rohamosan romlott. Hallucinált, támadta a kollégáit és lehetetlen volt vele együtt dolgozni. A Húsvéti parádé, melyben a legendás tánczseni Fred Astaire mellett játszott, megcsillantotta a reményt, hogy visszatérhet az egészsége és újra teljes értékű tagja lehet az MGM stúdiónak.

Sajnos ez csak pillanatnyi javulásnak bizonyult, a film forgatása után Judy Garland többször is megkísérelte az öngyilkosságot és pszichiátriára került. Visszatérése után még megpróbálkozott néhány filmszereppel, de a forgatáson tanúsított lehetetlen viselkedése miatt az MGM végül felbontotta vele a szerződést. Karrierje utolsó feltámadása először a Broadway világot jelentő deszkáin érte utol, majd a Warner Bros. Stúdiónál, de addigra inkább alkohol és gyógyszerproblémái miatt került a bulvárlapok hasábjaira. Egy ideig még játszott a Broadway színpadán, lányával, Liza Minellivel. Egyik előadása után az öltözőjében barbiturát túladagolás következtében hunyt el. Tragikus élete tilalomfaként áll a showbizniszben, emlékeztetve minden sztárságra áhító csillagot, hogy a nagyságért komoly árat kell fizetni.
2019-ben Renée Zellwegerrel a főszerepben készült el a Judy című életrajzi film, mely a színésznő utolsó éveinek állít emléket annak minden nehézségével és fájdalmával. Renée Zellweger alakítása lenyűgözte a kritikusokat, akik mind hasonló megállapításra jutottak: olykor nem tudni, hol ér véget Garland és hol kezdődik Zellweger. A Bridget Jones-filmek sztárja szinte eggyé vált a szerepével, sokan Marion Cotillard Edith Piaf alakításához hasonlították a játékát, így nem is véletlen, hogy Renée Zellweger Oscar-díjat nyert alakításáért. E filmben hangzik el az a mondat, ami kiválóan összefoglalja Judy Garland tragédiáját: "Csak napi 1 órára vagyok Judy Garland. Utána csak a családom tagja akarok lenni."
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.