"Senki sem várta" – Gérard Depardieu magyar kollégája hoppon maradt Egyiptomban: a világsztár békésen aludt

Székesfehérváron, Komáromban és a környék számos helyszínén forgattunk. Hosszú hetekre leköltöztünk a stábbal, és a mi feladatunk volt a statiszták teljes koordinálása

Volt olyan nap, amikor közel 800 statisztát kellett megszerveznünk és helyszínre juttatnunk. Győrből, Budapestről, Komáromból, Komárnóból és a környező településekről érkeztek. Buszokat kellett küldenünk több városba, összehangolni az érkezéseket, kezelni a jelenléti íveket, majd mindenkit időben a megfelelő helyre irányítani.

 Emlékszem, Székesfehérváron szálltunk meg a kollégáimmal. Én nem fogyasztok alkoholt, soha nem is ittam, de a filmes szakmában azért akadnak olyanok, akik másképp vezetik le a feszültséget

Mondtam a kollégáknak, hogy ideje lenne lefeküdni, mert reggel ötkor már a Kodolányi Főiskola előtt kell lennünk a statiszták fogadására. Ők azonban hajnali kettő-háromig kitartottak. Másnap az egyikük még mindig nem volt teljesen józan, amikor elindultunk dolgozni.

A kollégák felváltva próbáltak néhány percet aludni, mi pedig teljes erőbedobással dolgoztunk. Ilyenkor nincs kifogás, a forgatásnak mennie kell tovább.

Elképesztő meleg volt. Az emberek vastag jelmezekben ültek a lelátókon. A vizet kvaddal szállítottuk fel a stadion tetejére, majd láncban adogattuk lefelé a palackokat. Két beállítás között nyolcszáz embert megitatni komoly logisztikai feladat volt.

 Rendkívül humoros, közvetlen ember volt. Szeretett viccelődni, jó hangulatot teremtett maga körül. Gyakran előfordult, hogy amíg a testdublőrét állították be a jelenethez, ő egyszerűen elszundított valahol a közelben.

Volt egy testdublőre egy egészen különleges, hordószerű jelmezben. Már a látvány is mosolyt csalt az ember arcára. Depardieu pedig olyan természetes könnyedséggel kezelte az egész helyzetet, hogy senki sem tudott rá haragudni. Szerette a jókedvet, élvezte az életet, és ez a forgatásokon is érződött. A humora és a kisugárzása miatt mindenki kedvelte.

Azonnal Karácsonyi Zoltán jutott eszembe, akivel hosszú évek óta dolgozunk együtt. Zoli a Vígszínház kiváló színésze, emellett több száz ismert karakter magyar hangjaként is találkozhattak már vele a nézők. Rendkívül tehetséges művész, és az évek során nemcsak kollégák lettünk, hanem jó barátok is.

Talán egy-két napunk volt az egészre. A produkció azonnali megoldást várt, mi pedig igyekeztünk felvenni a tempót. Ekkor derült ki, hogy Zoli útlevele lejárt.

Sürgősségi útlevél, repülőjegy, egyeztetések, szervezés. Gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra kellett mindent megoldanunk. Mire észbe kaptunk, Zoli már Kairóban volt, hogy egy egyiptomi produkcióban a fiatal Gérard Depardieu-t alakítsa.

Senki sem várta a repülőtéren. Ott egy kicsit másképp működött a filmgyártás, mint amit Magyarországon megszoktunk. Akkor persze nem volt túl vicces a helyzet, de ma már inkább mosolygunk rajta. Az biztos, hogy kalandos munka volt.

Az ember a filmes világban megtanulja, hogy mindig lesz valami, amire nem számított. Több száz statiszta, hajnalban induló buszok, eltűnő emberek, lejárt útlevelek vagy éppen egy világsztár, aki a jelenetek között alszik egyet. Ezekből a helyzetekből tanulunk a legtöbbet.

Ezek a történetek formálják az embert. A problémamegoldás, a gyors döntések, a váratlan helyzetek kezelése mind hozzátettek ahhoz, aki ma vagyok. Azt szoktam mondani, hogy ebben a szakmában már nagyon nehéz lenne meglepni valamivel.

Gérard Depardieu kétszer is része lett az én történetemnek. Egyszer személyesen találkoztunk a forgatáson, évekkel később pedig egy színészt kellett találnom, aki őt alakítja. Ennél filmesebb fordulatot nehéz lenne kitalálni.