Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsSami Sheen TikTok-oldalán reagált azokra a kritikákra, amelyek szerint híres édesapja finanszírozza fényűző életmódját. Charlie Sheen lánya határozottan cáfolta a pletykákat, azt állítva, hogy négy éve egyetlen centet sem kapott az apjától, és minden vagyonát saját maga kereste meg az OnlyFans-oldalának köszönhetően.

Charlie Sheen lánya kiborult, miután a közösségi médiában sokan azt feltételezték, újonnan vásárolt tengerparti házát apja pénzéből finanszírozta. Sami Sheen TikTok-videóban reagált a kritikákra, és egyértelművé tette, hogy ezek az állítások teljesen alaptalanok, hiszen Charlie Sheen közel öt éve egyetlen centtel sem támogatta őt, és 18 éves kora óta teljesen önállóan tartja fenn magát. Elmondása szerint minden kiadását saját maga fedezi, beleértve új otthonának megvásárlását is.
Ezek a megjegyzések nagyon felidegesítenek, mert ez az ember több mint négy éve egy fillért sem adott nekem. 18 éves korom óta teljes egészében egyedül tartom el magam.
Sami Sheen ezt megerősítve beszámolt arról is, hogy néhány héttel ezelőtt megtudta: húga, Lola Sheen nem kevés pénzért kapott egy autót édesapjától. Aminek hatására ő is megkérdezte Charlie Sheent, hogy hasonló értékben vásárolna-e neki egy lovat. De ez volt az utolsó beszélgetésük, azóta nem keresték egymást. A fiatal lány szerint ez is jól mutatja, mennyire eltávolodtak egymástól.

Sami Sheen TikTok-videója végén humorosan megjegyezte azt is, hogy újonnan vásárolt tengerparti házát nem az édesapja, Charlie Sheen finanszírozta.
Ezt nem apám vette nekem… ezek keresték meg az árát.
Majd rámutatott a melleire, arra utalva, hogy az OnlyFans bevételeiből tartja el magát már évek óta.

Sami Sheen 2022-ben, mindössze 18 évesen indította el OnlyFans-fiókját. És bár édesanyja, Denise Richards maximálisan támogatta őt, apja egyáltalán nem örült döntésének. Olyannyira, hogy Charlie Sheen nyilvánosan kijelentette: nem támogatja őt ebben. Pár évvel később pedig ugyan enyhített álláspontján, és azt mondta, csak arra kérte a lányát, hogy mindig őrizze meg önbecsülését és méltóságát. De a kapcsolatukon ez már nem segített, teljesen eltávolodtak egymástól. Sami Sheen OnlyFans-en elért sikerei minden várakozást felülmúltak. Charlie Sheen lánya néhány év alatt több millió dolláros bevételre tett szert, ami most lehetővé tette számára azt is, hogy saját ingatlant vásároljon Kalifornia tengerpartján.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.