Steven Spielberg újra menővé tenné az ufókat: megnéztük A leleplezés napját – Kritika

A Bors szerkesztősége meghívást kapott A leleplezés napja (Disclosure Day) premier előtti vetítésére, melyet az első reakciók alapján sokan a Steven Spielberg-filmek egyik legjobbjaként emlegetnek, vagy legalábbis a maestro elmúlt 20 évben készült legjobb alkotásaként – a Világok harca óta. Ő a modern világ egyik legsokoldalúbb rendezője, minden műfajból sikerült kiemelkedőt alkotnia, mégis érezhető, hogy a tudományos fantasztikumra alapuló mesék némileg előnyt élveznek nála. A leleplezés napja kicsit visszatérés a komfortzónájához – szóval el kell vonatkoztatnunk azoktól az újító, kísérletező filmektől, mint a Backrooms és a Megszállottság, melyekkel most meg kell a mozipénztáraknál küzdenie. Szóval nézzük, miként teljesít a fiatal, merész titánokkal szemben Hollywood vén rókája.

A leleplezés napja kritika: Mit adhat még egy UFO sztori 2026-ban?

A történet jelentős részben két szálon fut. Az egyik vonalon Margaret (Emily Blunt) egy időjós hölgy, aki élő adásban adja jelét annak, hogy valami nagyon különös és mély köze van földönkívüli lényekhez, igaz először mindenki azt gondolja, hogy neurológiai betegségben szenved. Az élete ezután egy szempillantás alatt megváltozik, ahogy közben arra is rájön, hogy képes az emberek legmélyebb érzelmeit átérezni.

A másik vonalon egy hackert láthatunk, Daniel (Josh O’Connor) akinek a birtokában van egy rakat videós bizonyíték arról, hogy 1947 óta miképpen vetik alá kísérleteknek és kínozzák az emberek a földönkívülieket. Az ő célja, hogy az egész világ megismerhesse az igazságot. Az ő különleges képessége, hogy olyan szinten megérti az űrlények nyelvét, mintha az anyanyelvén szólnának hozzá.

Mindezt nem nézi jó szemmel az úgynevezett WANDEX – élükön Noah Scanlonnal (Colin Firth) – akik kicsit olyanok, mint a gonosz sötét zsaruk. Ők koordinálták az idegen lények etikátlan fogadását és évtizedek óta titkosítják a köznép elől az idegenek létezését. Akár azt is képzelhetjük, hogy lényegében ők a gonosz ügynökök, akik fel akarták boncolni E.T.-t a rendező korábbi filmjében. Számomra, akit utóbbi film gyerekként traumatizált, különösen érzékeny pont volt ez.

Ez egy tökéletesen „spielberges” sci-fi

A leleplezés napja két és fél órás játékidővel rendelkezik és ez tökéletesen elég volt arra, hogy a 79 éves rendező stílusjegyeit egyértelműen észrevegyük. Az adott intervallumban két órát a rohanás, menekülés foglal el, olykor felreppenő filozofikus gondolatokkal. Felmerül, hogy képesek-e befogadni az emberek az igazságot, hogy nem vagyunk egyedül és ez hogyan hat ez az emberekre, valamint úgy általában a valláson alapuló társadalomra. Röviden: képesek-e befogadni az igazságot, anélkül hogy minden összeomlana.

Mindezekbe egyébként nem megy bele túl mélyen, érezhetően szeretne megmaradni a közérthetőség mezsgyéjén és inkább szórakoztatni akar, mintsem elgondolkodtatni. Legalább a tálalás látványos, jól áll neki az IMAX, még ha a filmtörténelem egyik legbénább lopakodós jelenetét is sikerült beiktatni...

Ez a jelenet egy plusz ajándék azok számára, akik amúgy is kifejezetten értékelték a film akcióorientált természetét, illetve némileg kárpótolja azokat, akik kíváncsibbak voltak a film intellektuális aspektusára. Az utolsó fél óra az, ahol mindenki tátott szájjal meredt az IMAX-vászonra, a moziteremben szinte tapintható volt a feszültség.

Mi lenne, ha…?

A film nagyobb hangsúlyt fektet a menekülésre, a bizonyítékok hurcolására és éppen ott ér véget, ahol valami igazán nagy dolog fog történni – ekkor ugyanis a stáblista végül megszakítja a jelenetet. Egy külön filmet megérhetne egy olyan sztori, ami a film végével kezdődik és láthatjuk, mi lesz utána. Ez a része így végül megmarad a balladai homályban, Spielberg a fantáziánkra bízza, hogy mi fog történni ezután.