A streaming világa ismét bebizonyította, bármely bukástörténetnek képes második otthonként szolgálni. A mozikban tavaly hatalmasat hasaló Rajtakapva ugyanis elképesztő népszerűségnek örvend az otthon kényelmét élvező tévénézők körében, jelenleg Darren Aronofsky krimije a legnézettebb film az HBO Max felületén.
Végre befutott 2026 egyik legjobban várt filmjének első kedvcsinálója. A Dűne két és félperces trailerében számos kiemelkedő pillanat akadt, ezek közül pedig az egyik, melyen mindenki szeme megakadt, az a felismerhetetlenre maszkírozott, kiszőkített Robert Pattinson látványa volt.
Újabb örömhír a rajongóknak! Nem sokkal azután, hogy felröppent a hír A Bridgerton család folytatásáról, hogy esetleg hamarabb érkezhet, mint azt váruk, ezúttal a sorozat egyik alkotója örvendeztette meg a fanokat egy következő, várva várt projekt ötletével.
Személyiség kifordulása, egy örökség terhe, anyagi javakért eladott lélek, tönkremenő emberi kapcsolatok: sok módon lehet negatív hatással valaki életére még egy olyan dolog is, amit áldásnak szoktunk gondolni. Gazdagnak lenni sem könnyű, állítják az alábbi, pénz körül forgó filmek.
A Billy Elliot balettos kisfiújának szerepében ismerte meg a világ, azóta pedig felnőttként is nagy rendezőkkel és nagy produkciókban játszik a tengeren innen és túl is. A kerek születésnapja alkalmából összegyűjtöttünk minden érdekes tudnivalót Jamie Bellről.
Hihetetlen belegondolni, de már két évtizede annak, hogy a Leon, a profi és a Star Wars-filmek szépsége szó szerint lesokkolta a világot tar fejtetőjével. A szépséges fürtjeitől megfosztott Natalie Portman viszont csak az egyik összetevője volt az éppen ma 20 éves V mint vérbosszú sikerének.
Ő volt Walt Disney utolsó kívánsága, több mint négy évtizede szereti a világsztár barátnőjét, két kultrendezőnek is kedvence, és együtt vadászik szörnyekre a fiával a legendás hollywoodi filmcsillag Kurt Russell. A 75. születésnapját ünneplő Kurt Russell kapcsán összegyűjtöttük a legérdekesebb tudnivalókat.
Úgy tűnik, az idei díjátadó tényleg a meglepetésekről szól! Épp csak magunkhoz tértünk Leonardo DiCaprio megújult külsejének láttán, máris itt az újabb sokk: Pedro Pascal bajusz nélkül állított be az Oscar 2026-os gálájára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.