Senki sem kezdi egyből a csúcson. Most a csapból is ő folyik, de Pedro Pascal bevállalt néhány olyan szerepet, amikre egészen biztosan nem akar már emlékezni. Íme 5 olyan sorozat és filmszerep, amikben feltűnt, mielőtt napjaink egyik legnépszerűbb színészévé vált volna.
Még a precizitásra törekvő filmszakmában is előfordulhatnak váratlan események. Így történt ez Guillermo del Toro készülő Frankenstein mozijának előkészületei közben, amikor Andrew Garfield behúzta a féket és kiszállt a produkcióból. A rendezőnek mindössze 9 hete volt új szörnyet találni és megakadályozni, hogy a forgatás teljesen kútba essen.
A Predator-filmek újra régi fényükben tündökölnek, miközben a rajongók a novemberben érkező legújabb fejezetre várnak. A franchise jövője is ígéretesnek tűnik, ráadásul Arnold Schwarzenegger egy nagy visszatérője is lehet a filmszériának.
Kedvenc akcióhősünk lassan a 80 felé közelít, de erejéből semmit sem veszített. Arnold Schwarzenegger ma ünnepli 78. születésnapját. Az osztrák származású izomkolosszus élete igazi hollywoodi tündérmese.
A nyolcvanas-kilencvenes években Hollywood egyik közönségkedvenc női szépségének számított. Geena Davis a Thelma és Louise révén még a filmtörténelembe is beírta magát. A színésznőt jó ideje csak apró szerepekben láthattuk, de most várja egy nagy dobás.
A chilei származású színész mostanában nemcsak mozikassza-robbantó filmjével, A Fantasztikus 4-es: Első lépésekkel került a középpontba. Pedro Pascalról az utóbbi időben egyre több megkérdőjelezhető felvétel kerül elő, melyeken női kollégáit nyilvánosan fogdossa.
A 64 éves komikus bejelentette nagy visszatérését. Eddie Murphy a kissé ügyefogyott Clouseau felügyelő szerepében dolgozza meg a rekeszizmainkat az újragondolt, A rózsaszín párduc filmben.
Úgy tűnik, minden évnek megvan a maga őrülete. Tavaly még a dubaji csoki hozta lázba a világot, 2025-ben pedig már az aranyos, apró szörnyetegeké, a Labubuké lett a főszerep. A státuszszimubólummá váló, cuki kiegészítőkre most a filmipar is lecsapott, ugyanis hamarosan sorozat és film is készül a kis, szőrös játékokról.
A gótikus boszilány két részletben érkezik, Frank Drebin fia bemutatkozik, sci-fi klasszikus költözik a Földre, sztárok mesélnek szerelmi háromszögről, és még egy őrült bűnügyi sztorit is kapunk nagynevű rendezőtől ebben a hónapban. Pedro Pascal, Wednesday és Liam Neeson is újdonsággal érkezik augusztusban.
A széles vászon sok mindenre lehetőség van, amit a valóságban el sem tudnánk képzelni, így nem csoda, hogy a gyermekáldás kérdése sem úszta meg az újragondolást. Sőt, egyesek egyenesen kicsavarták ezt a csodás eseményt, az új Fantasztikus négyesben sem finomkodtak.
Továbbra is nagyot megy az utóbbi évek egyik legjobb apokaliptikus filmje. Szerencsére van mit néznie azoknak, akik ezek után is zombik elől akarnak menekülni.
A remake-ek és a hosszú évtizedek után elkészülő folytatások korszakát éljük manapság, és ez a hullám most a sportfilmek partjait is mosni kezdi. Ezúttal Keira Knightley 2002-es Csavard be, mint Beckham című sportfilmjét érte el ez a trend, melyhez több mint két évtized után érkezik második rész.
A múlt héten két hatalmas veszteség is érte a szórakoztatóipart. Hulk Hogan és Ozzy Osbourne halálát azonban nemcsak az köti össze, hogy rajongók millió gyászolják mindkettőjüket, hanem ettől valami sokkal furcsább egybeesés is...
A Sakál napja sztárjának legújabb filmje csúfos kudarcot vallott, többszáz fős stáb hagyta ott a forgatást. Eddie Redmayne és a kollégái is munkanélküliek lettek, miután Lengyelországban leállt a Later the War című film készítése.
Világhírű apuka és fivér mellett hirtelen szökkent szárba az egykori szépfiú karrierje. Emilio Estevez a nyolcvanas-kilencvenes években élte fénykorát, de már hosszú ideje alig láthattuk őt szerepelni. Cikkünkből kiderül, mi történt az egykori közönségkedvenccel.
Nem csak a filmek világában tombol a retróláz. A TV2 műsorán régi kedvenc sorozatainknak hódolhatunk augusztustól. Angyalbőrben, Linda, Kisváros, a '90-es évek és a korábbi évtizedek kultikus szériáit is újra élvezhetjük a nyár utolsó felében.
Adam Sandlert lehet szeretni vagy utálni, de az tagadhatatlan, hogy óriási szíve van. A Netflixen bemutatott, Happy, a flúgos golfos 2. című vígjátékban ugyanis valami olyasmit tett, amivel minden fanatikusát megríkatta.
Hollywood idén ettől a balhétól hangos, és messze még a vége. A napokban felkerült az HBO Max-ra a Blake Lively és Justin Baldoni botrányát vizsgáló dokumentumfilm, mely betekintést enged a lassan két éve zajló csatározás kulisszái mögé.
55 éves lett a világ egyik legjóképűbb európai színésze. A Trónok harca sztárja, Nikolaj Coster-Waldau kerek születésnapját ünnepli, ennek apropóján számtalan titoknak jártunk utána a sármos kardforgatóval kapcsolatban.
Hollywood egyes sztárjai nemcsak novemberben, hanem egész évben nem hajlandók borotvát ragadni. Ha azonban mégis lekerülne róluk kultikus bajszuk, láthatatlanná válnának és elmennénk mellettük az utcán. Egyszer Pedro Pascal is elkövette ezt a hibát, amit azóta is elmondhatatlanul bán.
Daniel Craig és Adam Sandler is házhoz jön a tévéképernyőkön keresztül. Mellettük viszont Nicole Kidman 58 évesen mutatja meg bomba alakját a Jókislányban.
A mai napon egy olyan évfordulót ünnepelhetünk, ami azok számára is különös jelentőséggel bír, akik 40 évvel ezelőtt még csak gondolatban sem voltak. A Queen zenekar Népstadionos koncertjéről van szó, melyet 1986. július 27-én adott a zenekar, a magyar állam támogatásával pedig film is készült belőle.
Az HBO MAX kínálatában láthatjuk a Jókislány című filmet. Nicole Kidman merész alkotása a színésznő talán legbátrabb szerepe a karrierje során. A Jókislány nem hibátlan film, de igazán elgondolkodtató és fülledt alkotás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.