Egy amerikai nő azt állítja, hogy miután egy éjszakai szórakozóhelyen szívmegállást szenvedett, halálközeli élményben volt része. A túlvilágon látottak örökre megváltoztatták az életét.

A ma 65 éves Louisa Peck 22 éves volt, amikor egy szórakozóhelyen kokaint fogyasztott. Elmondása szerint nem tudta, hogy a kábítószert lidokainnal – egy helyi érzéstelenítővel – keverték. A szer hatására szívleállás következett be nála, amelyet súlyos epilepsziás roham kísért. Louisa szerint ekkor olyan érzése volt, mintha „kilőtték volna az ég felé”, majd egy teljesen más világba került. Úgy emlékszik, hogy a teste eltűnt, szabadon tudott repülni és találkozott az őseivel. Azt is állítja, hogy a túlvilági élmény óta különleges képességekre tett szert: előre megérzi egyes emberek halálát és időnként szellemeket is lát.

Szívmegállást szenvedett, látta a túlvilágot a nő
Látta a túlvilágot a nő
Fotó: Pixabay / Pixabay

Visszaküldték a túlvilágról

Mindent megtettem, hogy úgy folytassam az életemet, mintha semmi sem történt volna, de úgy éreztem, valami végleg megváltozott bennem

– mondta Louisa, aki az Egyesült Államok Oregon államában él.

Louisa elmondása szerint az eset 1982-ben történt. Ahogy a szíve egyre lassabban vert és leállt a légzése, beszűkült a látása, majd elvesztette az eszméletét. Úgy emlékszik, hogy hatalmas sebességgel emelkedett a magasba, Manhattan fölött repült, majd az óceánba zuhant.

Arra gondoltam, vajon ilyen magasságból becsapódva fájni fog-e, de egyáltalán nem féltem. A víz hideg volt, mégis kellemes. Gyönyörű buborékokat láttam magam körül, aztán könnyedén kiúsztam a partra.

A parton egy halványkék házat pillantott meg, és amikor odament, az a meggyőződése támadt, hogy az az ősei otthona.

„Ez valóságosabb, mint a földi élet”

Louisa  később ismét repülni kezdett az óceán fölött, és magában feltette a kérdést, vajon valódi-e mindaz, amit átél. Állítása szerint ekkor egy hang megszólította „Valóságosabb, mint minden, amit ott hagytál.”

Elmondása szerint egy mindent betöltő fény vette körül, amelyet isteni szeretetként élt meg. Időérzéke megszűnt, teljes békét érzett. Ekkor azonban ugyanaz a hang megszólalt:

Nem maradhatsz. Még nincs vége.

Visszatérés az életbe

Louisa ezután magához tért, és azt látta, amint a bár egyik alkalmazottja újraéleszti. Elmondása szerint körülbelül három percig nem mutatott életjeleket. A nő azóta szellemeket lát és különös megérzései vannak, amikről sokáig nem beszélt, mert attól tartott, bolondnak tartják majd - írja a Mirror. Mint ma már vállalja, néha előre tudja idegen emberek nevét, időnként mások emlékeit érzékeli, illetve elhunyt szeretteivel vagy egy általa őrangyalnak nevezett hanggal is kapcsolatba kerül.

Fontos megjegyezni, hogy a halálközeli élményekről szóló beszámolók személyes tapasztalatokon alapulnak. A tudomány jelenleg nem tekinti bizonyítottnak, hogy ezek igazolnák a halál utáni élet vagy természetfeletti jelenségek létezését, és több lehetséges neurológiai, élettani és pszichológiai magyarázat is ismert.

A tartalomnak nem célja a kábítószer-fogyasztás népszerűsítése vagy az azzal való visszaélésre történő buzdítás. Felhívjuk a figyelmet, hogy Magyarországon a kábítószer fogyasztása és birtoklása a hatályos jogszabályok értelmében bűncselekménynek minősül (Btk. 178. §) és szigorúan büntetendő. Ha Ön vagy hozzátartozója segítségre szorul, kérjük, forduljon szakemberhez. A függőség kezelhető, és az időben kért segítség életet menthet.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.