Láthatóan lelassult a Marvel filmes univerzuma. Az utóbbi évek kísérletezései és bukásai után most újra egy régi, jól bevált névhez nyúlnak. A Pókember: Vadonatúj nap első előzetese befutott, melyben tovább folytatódik Peter Parker akciójelenetekbe bújtatott egzisztenciális krízisének alakulása.

Az előzetest látva mindenki eldöntheti, hogy a Pókember-filmek következő darabja behozza-e majd az elvárásokat — jóllehet, első ránézésre nem valószínű, hogy mindent be tudunk fogadni:
A történet ott folytatódik, ahol a Pókember: Nincs hazaút befejeződött. A világ elfelejtette, kicsoda Peter Parker (Tom Holland) és vele együtt azt is, hogy Pókember valaha létezett. A hálószövő egykori barátnője, MJ (Zendaya) is új pasit szerzett magának, amit hősünknek természetesen szívfájdalommal kell végignéznie. Ebben az új világban Peter Parker már nem saját kütyüjével lövi a hálókat, hanem az eredeti kánont követően a testéből generálja — mint egy pók. Ennek működését, a mutánssá alakulás folyamatát pedig maga Dr. Bruce Banner, aki mint tudjuk, valójában Hulk (Mark Ruffalo) magyarázza el számára, aki szintúgy nem emlékszik rá.
Az új Pókember előzetes alapján nem lesz nyugta szuperhősünknek. A korábbi híreszteléseket követve feltűnik Jon Bernthal a Megtorlóként, aki majdnem valami csúnyát is mondott, de Parker idő előtt letapasztotta a száját. Egy rövid betekintést kapunk még a korábban szintén bejelentett Michael Mando-féle Skorpió karakterről is, ahogy gigantikus robotruhában harcol hősünk ellen. Ezen kívül feltűnik még A Kéz nevezetű nindzsaklán és a filmekből eddig kimaradt, de a képregényekben fontosabb szerepet játszó főgonosz, Tarantula is. Még felsorolni is elég ennyi gonosz karaktert, Pókember pedig megküzd majd velük, feltételezhetően 2 és fél óra körüli játékidőben — utóbbi még nem hivatalos információ.
Az előzetes vége felé azt is láthatjuk, ahogy Parker szeme elsötétül — ez egy érzékletes utalásnak tűnik arra, hogy ebben a filmben láthatjuk Man-Spidert, vagyis a szinte teljesen óriáspókká mutálódott Pókembert.
A Pókember: Vadonatúj nap lesz a Marvel-filmek első darabja idén. A filmet az amerikai mozikban július 31-étől vetítik, a hazai megjelenés is minden bizonnyal ekörül lesz. A következő nagy dobás december 18-án lesz, a Bosszúállók: Doctor Doom ébredése révén, ugyanazon a napon, amikor a Dűne: Harmadik rész érkezik — nagy verseny lesz!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.