Március 14-én 40 éves lett Jamie Bell, a Billy Elliot, a Fantasztikus Négyes, A nimfomániás és a Rocketman sztárja. Te tudtad róla az alábbiakat?

A születése idején az édesanyja még nagyon fiatal volt, és Jamie Bell sosem találkozott az apjával. Egy észak-angliai kisvárosban az édesanyja nevelte fel őt a rokonai segítségével.
A családjukban szinte minden nőtag foglalkozott valamilyen módon tánccal, a nagymamája, az anyja, a nagynénje és a nővére is. Jamie Bell kisfiúként így sokszor megfordult táncórákon, és egy idő után részt is vett rajtuk, gyakran egyedüli fiúként. Amikor ez az iskolában kiderült az osztálytársai számára, balerinának kezdték csúfolni.
Több mint 2000 jelentkező közül választották ki élete első filmjének főszerepére, aminek története sok részletében rímelt a saját sorsára is. A Billy Elliot meghozta a világhírt a számára, a filmet rendező Stephen Daldry pedig egyfajta pótapjává lett, és ez a viszony megmaradt közöttük a forgatás után is.
A legrangosabb brit filmdíj BAFTA valaha volt legfiatalabb győztese lett a Billy Elliotért 2001-ben. A legjobb főszereplő kategóriájában ráadásul csupa Oscar-díjas színészlegendát győzött le: Russel Crowe-t, Tom Hankset, Geoffrey Rusht és Michael Douglast.
„Pontosan tudom, hogy egy alacsony, elálló fülű észak-angliai srác vagyok.” – nyilatkozta a saját külsejéről, de a filmsztárok életmódja sem áll közel hozzá. Sosem költözött Hollywoodba, csak munka miatt tartózkodik ott, jobban szereti Londont, és ha már Amerikáról van szó, akkor New Yorkot.
Kétszer házasodott meg, mindkétszer amerikai színésznőt vett el. 2015 és 2014 között tartott szakításokkal és újramelegítésekkel, valamint kétévnyi friggyel is tarkított a kapcsolata Evan Rachel Wood oldalán. 2015 óta pedig Kate Mara a társa, akivel a Fantasztikus Négyes forgatásán jöttek össze, majd 2017-ben kötötték össze hivatalosan is az életüket. Az első házasságából egy, a másodikból két gyereke született.
A Fantasztikus Négyesre a felesége miatt jó szívvel emlékszik vissza, de magát a filmet inkább nem ajánlja megtekintésre senkinek, annyira rosszul sikerült szerinte. „Spóroljátok meg az időtöket, spóroljátok meg a pénzeteket.” – üzente ennek kapcsán a nézőknek, a színészektől szokatlanul őszinte módon.
Noha egy balettos szereppel lett világhírű, és maga is tanult balettozni, de van egy másik táncfajta, amit sokkal jobban kedvel. Ez pedig a sztepptánc, ami saját bevallása szerint neki is jobban megy, és régebben versenyeket is nyert ebben a kategóriában.

A sztepptáncos tudását hamarosan a mozivásznon is bemutathatja, hiszen ő fogja a nagy Fred Astaire-t alakítani a Fred & Ginger című, készülő életrajzi produkcióban. De várhatóan visszatér a képregényhős Tintinként is a tervezett folytatásban, a The Uprising című mozifilmben pedig egy középkori angol parasztfelkelésből veszi ki a részét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.