
1986 márciusában került a mozikba a Hegylakó, Christopher Lambert és Sean Connery kultikussá vált filmje, melyhez a Queen együttes szerezte a zenét. Összegyűjtöttük a filmről a legérdekesebb információkat.

1.
A film főszerepére eredetileg Kurt Russellt szerződtették, de ő végül visszamondta a lehetőséget. Russell a Hegylakó helyett a Nagy zűr kis Kínában című filmet választotta inkább, főként a barátnője, Goldie Hawn javaslatára.
2.
Kurt Russell visszalépése után Mickey Rourke, Patrick Swayze, Michael Douglas, Ed Harris, Kevin Costner, Mel Gibson, sőt még Sting is szóba került a főszerepre, mielőtt azt Christopher Lambert kapta volna meg.
3.
A francia Christopher Lambert ekkor még új arcnak számított Hollywoodban, és mindössze egyetlen angol nyelvű filmen volt túl, de abban sem kellett túl sokat beszélnie Tarzanként.
4.
Lambert ezért aztán jó sokat dolgozott a forgatás előtt és alatt az akcentusán. De nem csak ő, hanem a szereplőtárs Sean Connery is, akinek pedig épp az eredeti skót akcentusából kellett spanyolos hangzásút faragni a karaktere kedvéért.
5.
Christopher Lambert persze nem csak a dialógokból készült fel, de kardforgatásból is. Az edzéseit a brit olimpikon vívó, Bob Anderson irányította.
6.
A produkció húzónevének számító Sean Connery 1 millió dolláros gázsit kapott, és a szerződése szerint mindössze hét nap alatt végeznie kellett a stábnak a jelenetei felvételével.
7.
Sean Connery és Christopher Lambert annyira jól összehaverkodtak a forgatás alatt, hogy később akárhányszor találkoztak civilben, a filmbeli neveiken szólították egymást.
8.
A film rendezője, Russell Mulcahy is látható egy villanásra az egyik jelenetben. Ő az a járókelő, akit a járdára felhajtó főgonosz, Kurgan először elüt az autójával.
9.
A párbaj közben szikrázó kardok trükkjét ma már bizonyosan utólag, digitális effektusokkal oldanák meg, de a nyolcvanas évek közepén még tényleg szikráztak azok a pengék. Ezt úgy érték el, hogy a színészek jelmeze alatt futó vezetékekkel egy-egy autó akkumulátorra kötötték a fegyvereket.
10.
A skóciai forgatáson a statiszták gyakran berúgtak az ebédszünet közben, ezért a délutáni harcjelenet felvételei mindig tüzesebbre sikerültek, de gyakrabban eredményeztek sérüléseket is.
11.
A Queen együttes az eredeti megállapodás szerint mindössze egyetlen dalt írt volna a filmhez, de olyannyira tetszettek nekik a felvételek, hogy mindegyiküknek lett egy-egy kedvenc jelenete, ami további dalokat ihletett.
12.
A Hegylakó világpremierjét 1986 januárjában tartották az Avoriaz Fantasy filmfesztiválon. Az amerikai mozikba 1986 márciusában került.
13.
A magyarországi mozinézők csak közel három évvel később, 1989. január 26-tól láthatták a Hegylakót.
14.
Meglepő, de a mozikasszáknál egyáltalán nem számított sikeresnek a film, mindössze 13 millió dollárt termelt, és vegyes kritikákat kapott. Később viszont videokazettákon óriási siker lett, igazi rajongótábora alakult ki, és kultfilmmé vált.
15.
Több mozis, videós és tévésorozatos folytatás is készült a filmhez, eleinte még Christopher Lambert közreműködésével, de egyre csökkenő minőségben. Egy új Hegylakó pedig jelenleg is forog, az eredeti történet újragondolását a John Wick-fiomek mögött is álló Chad Stahelski vezényli le, a címszereplő pedig Henry Cavill lesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.