Kedd este felrobbantotta az internetet a pophercegnő és a háromszoros Super Bowl-győztes Instagram bejegyzése. Travis Kelce ugyanis eljegyezte Taylor Swiftet.
Egy esztendő hosszú idő – kivéve, ha boldog az ember. Olyankor egy pillanat alatt eltelhet az év, még a rengeteg munka mellett is. Ezért igyekszik Árpa Attila és Árpa Alexandra a sok elfoglaltságuk ellenére is segíteni egymást.
Több vidéki teátrum után a József Attila Színházban játszott, most pedig a Karinthy Színházhoz kötődik a Jászai Mari-díjas színésznő. De ő Shirley Valentine, Nemes Lenke, Csillagkút polgármestere. Harmath Imre a házastársa; a lányuk, Olivia a hatéves Jónás és a másfél éves Mózes édesanyja. Vándor Éva volt a beszélgetőpartnerünk.
Az egész ország ismeri és szereti őket, de kevesen tudják, hogy milyen volt a kapcsolatuk a találkozásuk előtt, és milyen benyomást tettek egymásra az első pillanatban. Ami akkor történt, az sokkal többet árul el róluk, mint bármi, amit később a képernyőn láthattunk. Tilla és Liptai Claudia fiatalon találkoztak, ám barátságuk azóta is töretlen.
Vidéki lányként nőtt fel, egy esküvő hozta el a befutását, a férjével együtt gyártja a filmjeit, és épp komoly gyilkosságra készül. Kerek születésnapját ünnepli a hollywoodi sztárszínésznő, Melissa McCarthy.
A Reszkessetek betörők! sztárja kerek születésnapját ünnepli. Ennek apropóján összegyűjtöttük a legérdekesebb tudnivalókat Macaulay Culkin múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
Egy podcastben mesélt arról, hogyan formálták nárcisztikus kapcsolatai a pszichológia iránti elhivatottságát. Kovács Dóri elmondta, hogy a saját és mások igényeinek egyaránt szentelt út végül a segítő szakma felé vezette.
Kirk kapitány kerek születésnapot ünnepel. Chris Pine ma ünnepli 45. születésnapját. Kora ellenére a Star Trek-franchise sztárja több mint 60 filmben és sorozatban játszott karrierje kezdete óta.
Ma reggel a Balázsék műsorvezetői is kivesézték a fiatal énekesnő ominózus előadását, amivel szinte az egész országot felháborította. Ráskó Eszter szerint Király Linda lehetett az egyetlen, aki örült Ajsa Luna fellépésének.
Hatalmas a hype a jövőre érkező varázslótanoncok története körül. A Harry Potter sorozat olyan hiányosságokat is bepótolhat, amit a korábbi rendező, Chris Colombus nem tudott besűríteni az első három filmbe. A rendező büszke a fiatal színészek által befutott karrierre, de az írónő körüli botrányra kevésbé.
Igazán különleges módját választotta a karakterépítésnek a 34 éves színész. Austin Butler ugyanis szó szerint beköltözött legújabb filmjének a díszletébe, hogy minél inkább átérezze a figurát. A színész egy szál alsóban fogadta a stábtagokat is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.