Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsDöbbenetes hibát vétett a Radio Caroline. A brit rádióállomás májusban véletlenül tévesen közölte Károly király halálhírét. A műsorban még a brit nemzeti himnusz is felcsendült, mielőtt kiderült, hogy tévedés történt. Az Ofcom vizsgálatot indított és megállapították, hogyan történhetett a nem mindennapi baki.

Szokatlan és meglehetősen súlyos rádiós baki miatt került a figyelem középpontjába a Radio Caroline. A brit rádióállomás egy májusi adás során tévesen olyan előre rögzített bejelentéseket sugárzott, amelyek szerint a jelenlegi brit uralkodó meghalt. Az adás során nemcsak egy, hanem három különböző, III. Károly király haláláról szóló közlés is elhangzott, mindemellett pedig még a brit nemzeti himnuszt, a 'God Save the King'-et is lejátszották. És bár rövid időn belül felismerték a hibát, a helyzet helyreállítása nem volt azonnali. Az adásban nagyjából 16 perc csend következett, mielőtt a rendes program visszatért volna. A műsorvezető pedig körülbelül fél órával a téves bejelentés után kért csak bocsánatot a hallgatóktól, és tisztázta, hogy Károly király halálhíre téves volt.

Az ügy végül a brit médiafelügyelet, az Ofcom elé került. A hatóság pedig megállapította, hogy a Radio Caroline két fontos szabályt is megsértett. Az egyik a hírműsorok pontosságára vonatkozó előírás volt. A másik probléma az volt, hogy a rádió nem korrigálta kellő gyorsasággal a hibát. Az Ofcom szerint ilyen esetben különösen fontos, hogy a közönség minél hamarabb egyértelmű tájékoztatást kapjon arról, hogy a korábbi információ téves volt.

Augusztus 10-én az Ofcom újabb jelentést tett, amelyből kiderült, hogyan történhetett a rendkívüli hiba. Az egyik alkalmazott éppen egy stúdió számítógépén végzett karbantartást, amikor rátalált a Károly király halálát bejelentő, előre rögzített fájlokra. De ahelyett, hogy figyelmen kívül hagyta volna, kíváncsiságból lejátszotta a felvételeket. A jelentésből továbbá az is kiderült, hogy a Radio Caroline komoly szabálysértésként kezelte az esetet: az érintett munkatársat megrovásban részesítették és gondoskodtak arról, hogy hasonló hiba ne fordulhasson elő ismét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.