Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsAki egy kicsit is ismeri Kucsera Gábort és Tápai Szabinát, az pontosan tudja, hogy sosem unatkoznak. Náluk nincsenek szürke hétköznapok, hiszen a gyerekek vidám zsivaja és állandó pörgése mindig megtölti élettel az otthonukat.

„Egy kicsit olyanok vagyunk, mint egy temperamentumos olasz család: nálunk mindig zajlik az élet, ami három gyerek mellett érthető is. Mindannyian erős, kiforrott egyéniségek vagyunk, ebből adódóan pedig bizony gyakran zeng nálunk a ház” – kezdte a hot!-nak Gábor.
Az édesanya, Szabina szerint ráadásul a csemeték csillagjegye is komoly szerepet játszik abban, hogy minden helyzetben érvényesíteni tudják az akaratukat.
Bence és Milla Skorpió jegyűek, emiatt rendkívül makacsok, és céltudatosan megvalósítják bármely elképzelésüket. Nálunk az unalom ismeretlen szó; egyáltalán nem vagyunk egy otthon ülő, bezárkózó család, szeretünk mozgásban lenni, vidáman élni és sokat nevetni.

Bár bizonyos nevelési kérdésekben eltérő álláspontot képviselnek, és Szabina megengedőbb, míg Gábor szerint a szabályok elengedhetetlenek a mindennapokban, ez náluk nem probléma, hiszen a kétféle stílus többnyire tökéletesen kiegészíti egymást.
„A családban én képviselem a szigort és a következetességet. Mindhárom gyermekemmel szemben teljesen ugyanazok az elvárásaim, hiszen semmiképpen sem szeretném, hogy bármelyikük azt érezze, kivételezem valamelyikükkel. Éppen ezért én vagyok az, aki keményebben fogja őket. Úgy gondolom, hogy meg kell szabni számukra a kereteket, a határokat és az irányt, hogy pontosan tudják, merre haladjanak” – fogalmazott Tápai Szabina férje.
Én természetesen sokkal engedékenyebb vagyok, elvégre én vagyok az anyuka. Nálam a türelem és a megértés az első, mindig arra törekszem, hogy az esetleges konfliktusokat először békés úton, egy közös beszélgetés során rendezzük
– mondta Szabina.
Kucsera Gábor gyerekei külön egyéniségek, ám a büszke szülők lépten-nyomon saját magukra ismernek bennük. Nemcsak a külső, hanem a belső tulajdonságaikban is tükröt mutatnak számukra: Bence inkább az édesapjára, Milla pedig az édesanyjára hasonlít.
A fiam belül pontosan olyan, mint én. A külvilág felé régen én is a klasszikus macsó képét mutattam, úgy tettem, mintha az enyém lenne a világ, de valójában mindig is egy mélyen érző, érzelmes lelkű srác voltam. A sportban ezt nagyon jól lepleztem, hogy ne lássák a gyengeségeimet, Bence pedig most abszolút ugyanezt hozza. Nagyon elszánt és roppant akaratos: amit célul kitűzött maga elé, azt pillanatok alatt véghez is viszi.
„Milla viszont egy az egyben én vagyok, nem véletlenül hívjuk úgy, hogy kicsi Szabina. Nagy a szája, és az utolsó szó minden helyzetben az övé, ám ez a karakánság a mai világban előny. Nem féltjük egyiküket sem, ugyanis biztosak vagyunk benne, hogy a jég hátán is megélnének. Eszméletlenül önállóak mindhárman, ám Bence és Milla különösen. Bella pedig tökéletes keverékük, valahol kettejük között: egy rendkívül higgadt és kiegyensúlyozott gyermek – fűzte hozzá nevetve Kucsera Gábor felesége.

Bár ma már teljes köztük a harmónia, Tápai Szabina és Kucsera Gábor komoly munkát tett ebbe. A családfő nem szégyellte beismerni azt sem, hogy a jelenlegi boldogságig bizony a saját hibáik felismerésén át vezetett az út.
Amióta újra együtt vagyunk, kijelenthetem, hogy felelősségteljes szülőkké váltunk. Szabina persze mindig is az volt, ám én korábban éltem a magam életét. Sokáig szentül hittem, hogy jó édesapa vagyok, de idővel az ember ráébred a hibáira. Hosszú utat jártam be, mire képes voltam belátni ezt, hiszen ha az ember elhagyja a családját, akkor ott valami nem működik jól. Folyamatosan igyekszünk tanulni a múlt tévedéseiből, és rengeteget beszélgetünk Szabinával arról, mi mindenben kell még fejlődnünk vagy változtatnunk. Összességében jó szülőnek tartjuk magunkat, mert az a legfontosabb a számunkra, hogy valóban odafigyeljünk a gyerekeinkre. Rengeteg időt töltünk velük, ráadásul ez nálunk valódi, minőségi időt jelent: ha együtt vagyunk, olyankor a telefonok háttérbe szorulnak, és a digitális világ egyszerűen megszűnik létezni
– mesélte.
Egy ekkora családban óriási kihívás mindenkinek ugyanannyi törődést adni, ám Kucseráék ezen a téren is követendő példát mutatnak. Szabina elárulta, hogyan teremtik meg az egyensúlyt.
„Próbálunk mindhárom gyerekre ugyanúgy figyelni. A fiúk a kajakozás miatt szinte éjjel-nappal együtt vannak. Együtt indulnak, Gábor megy Bencéért a suliba, viszi edzésre, egyszerűen elválaszthatatlanok. Mostanában már Milla is csatlakozott hozzájuk, hiszen ő is belekóstolt ebbe a sportágba. Ám a csajos program sem maradhat el: nagyon szeretjük a Balatont, így sok időt töltünk ott a lányokkal, miközben a srácok edzenek.”

A szülői feladatok mellett Gábor szerint arra is tudatosan figyelnek, hogy Szabinával férjként és feleségként se távolodjanak el egymástól. A családfő elárulta, milyen különleges módszerrel tartják ébren a házasság tüzét.
Amikor újra egymásra találtunk, lefektettünk egy fontos szabályt: nem menekülhetünk a szülői szerep mögé, és nem szervezhetünk mindent kizárólag a gyerekek köré. Elhatároztuk, hogy minden hónapban beiktatunk egy szabad hétvégét, ami csak a miénk. Ilyenkor kettesben elutazunk valahova vagy elmegyünk programozni, ez a mi időnk, amikor végre nagyokat beszélgethetünk. Nos, ezt a szabályt szigorúan betartjuk. Szabina is nagyon ragaszkodik ehhez, ő az, aki pontosan vezeti ezeket a napokat. Én néha hajlamos vagyok átsiklani felette a rengeteg teendő miatt, de olyankor mindig leülünk és egyeztetünk, hogy abban a hónapban hova menjünk. Úgy gondolom, a kapcsolatunk egyik titka pont az, hogy újra egymást választottuk, és közösen túlléptünk a nehézségeken.
Az akadályok leküzdése után ma már sziklaszilárd alapokon nyugszik a közös életük. Az édesapa nem titkolja azt sem: a hitük volt az a megbonthatatlan kötelék, amely átsegítette őket a legkomolyabb mélypontokon is.
Mindkettőnknek erős a hite, és ebben találtuk meg a kapaszkodót. Nekem személy szerint azért volt erre szükségem, mert a hit által tudtam teljesen újraépíteni önmagamat, változtatni az életemen, és magam mögött hagyni a rossz tulajdonságaimat. Ma már egymás tökéletes társai, barátai és támaszai vagyunk, mint férj és feleség. Hatalmas harmóniában éljük az életünket, és minden a legnagyobb rendben van közöttünk. A környezetünkben is látjuk, hogy rengeteg a válás és a rossz házasság, ilyenkor nagyon büszkék vagyunk arra, hogy mi meg tudtuk menteni a kapcsolatunkat. Képesek voltunk megbocsátani egymásnak, ami a kereszténységben a legfontosabb, és végleg el tudtuk engedni a múltbéli hibákat
– árulta el Gábor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.