Vándor Éva unokáját magzatként kellett megműteni

Vándor Éva Jászai Mari-díjas színésznő, de elsősorban édesanya és nagymama – ezekben a szerepekben ugyanannyira lubickol, mint a színpadon teszi azt, megannyi szerepében. Erről is mesél a hot! magazin legújabb interjújában.

Vándor Éva az unokáiról: „Annyira szeretem őket! Két szép, okos kisfiú”

hot!: Nem vagyok tetováláspárti, de a tieidet mindig megcsodálom, olyan szépek, finomak.

Vándor Éva: A legjobban azokat szeretem, amelyeken az van, hogy Mama, Papa, meg Zsuzsika, a nővérem. Én írtam le a szavakat, hogy mindig emlékezzek rájuk. A mester, Max Corleone csak letisztult ábrákat vállal. Akkor is szól, ha valami nem illik valakihez, vigyáz a klienseire.

hot!: Az unokáid nézegetik, kérdezgetik, hogy mik ezek?

V.É.: Nem akarom a példámmal befolyásolni őket – idővel majd eldöntik, hogy mit szeretnének, mit akarnak. Annyira szeretem őket! Két szép, okos kisfiú.

hot!: Mózest már a születése előtt próbára tette a sors: méhen belül meg kellett operálni. Biztosan a családot is megviselte, ami történt.

V.É.: Három hónapos várandós volt a lányom, amikor kiderült, hogy probléma van. Nálunk még nem ismerték a módszert, Varsóban volt a műtét. Szerencsénk volt, a tb fizette a költségeket.

hot!: A lányotok, Olivia két sokat játszó színész gyereke. Hogyan viselte, hogy esténként nem voltatok otthon?

V.É.: Amikor reggelenként óvodába vittük, megkérdezte: „Ki jön értem? Ma hol alszom?” Szerencsések voltunk, mindkét nagymama be tudott segíteni. Imre szülei ezért költöztek közelebb hozzánk. Olivia mindenki kedvence volt, és jól élte meg azokat az éveket. „Nyugodj meg, jó volt” – mondogatta.

hot!: Talán ezért is nem lett színész a lányotok. Bár színházhoz közeli dolgokkal foglalkozik: táncol, koreografál és gyógypedagógus.

V.É.: A Baltazár Színházban mindkét foglalkozásának élhetett. Az a színház egy csoda! Az ember belép, és az emberekből, a falakból árad a szeretet. Körülölel. Érzem, hogy megtisztulok. Olivia jelenleg a gyerekeivel van otthon.

Vándor Éva: „Modern, városi nagyszülők vagyunk”

hot!: A vejetek mivel foglalkozik?

V.É.: Online újságíró, tanulmányokat ír. Mi pedig támogatjuk őket mindenben és mindenhogy, visszaemlékezve arra, hogy amikor mi voltunk friss házasok, szintén számíthattunk a szüleinkre, élhettünk a kedvezményes lakásvásárlás lehetőségével.

hot!: Amikor két ember összekerül, nem azon gondolkodnak, hogy egyszer csak nagyszülők lesznek. Ti hogy élitek meg ezt az életszakaszt?

V.É.: Amikor az ember fiatal, számára az, hogy nagymama, nagypapa, öreg embert jelent. Azt hiszem, mi modern, városi nagyszülők vagyunk. Nagyon szeretem, amikor a hatéves Jónás nálunk alszik. Tanul tőlem, de talán én még többet kapok tőle. Vele kell mennem, utána kell érdeklődnöm mindannak, ami neki természetes, de nekem csekély róla a tudásom. Ugyanakkor megbeszélünk sok dolgot, viselkedési normákat.

hot!: 1976-ban végezted a főiskolát. Kik azok, akikkel ma is tartod onnan a kapcsolatot?

V.É.: Nagyszerű osztályunk volt, szerettük egymást, összetartottunk. Szinetár Miklós, az osztályfőnökünk pedig egy ájulat, hogy ma is milyen okosan beszél, gondolkodik; olyan esszencia, olyan tudás van benne, amit át kellene adnia, tanítani bármilyen formában, pél­dául tarthatna hétvégi work­sho­po­kat. Dunai Tamás sajnos már nincs köztünk, de a gyerekeink együtt jártak óvodába, sokat találkoztunk. Mihályi Győzővel – aki már szintén hiányzik közülünk – a József Attila Színházban voltunk kollégák. O. Szabó Istvánnal Debrecenben játszottunk egy színháznál. Fekete Gizi csodás színésznő, Szegeden él, sokszor írunk egymásnak. Egy legjobb barátnőm volt, van és lesz: Bánfalvy Ági.

hot!: Harmath Imrét nem a főiskoláról ismerted. Hogy találkoztatok?

V.É.: Petrik József rendezte a Szi­di­ke lakodalma című Tersánszky-darabot a Józsefvárosi Színházban. Ott találkoztunk a darabbal és egymással. Abban a színházban, ahogy később a József Attila Színházban is, szeretet vette körül az embert, és akkor ez szárnyakat ad. Szerencsés vagyok, hogy minden így történt.

Vándor Éva szerint hivatásában a közönség szeretete dominál

hot!: A Józsefvárosi Színházban kaptál Jászai Mari-díjat is. Azt várná az ember, hogy a kiváló és az érdemes művész kitüntetés is a neved mellé kerül, de elmaradtak. Nem hiányoznak az állami kitüntetések?

V.É.: Legutóbb a Karinthy Színház kérte, hogy soroljam fel a kitüntetéseimet. Van Déryné-, Zenthe Ferenc- és Tolnay Klári-díjam. A József Attila Színház közönségdíjasa és örökös tagja vagyok. A Halhatatlanok Társulata örökös tagjának a közönség szavazott meg. A legfontosabb a közönség szeretete. Ezt lehet érezni a né­ző­té­ren, nem csupán a tapsokból, hanem a csendekből is, például amikor Shirley-t játszottam a József Attila Színházban. A darab, amit Cserje Zsuzsa rendezett, vándorolt velem, még Kanadába is. Annyian mondták, hogy róluk szól, a saját életüket élik át, ha nézik.

hot!: Szinkronszerepeid vannak?

V.É.: Kevesebb, mint régen. De nagyon szeretem a műfajt! Egy kaland: odamegyek, és belekerülök valami egészen újba. Frissen tartanak az ilyen feladatok.

hot!: Mi vár rád az új évadban?

V.É.: A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban Ágoston Péter rendez egy Ödön von Hor­váth-­da­rab­ban. A Karinthy Színházban az Apácák című musicalben kaptam szerepet. Kökényessy Ágival egy kétszemélyes darabban játszunk. A Turay Ida Színházban még két bemutató van függőben.

hot!: Ha nem tudnám, el sem hinném, hogy hetvenegy éves vagy. Jól érzed magad kívül-belül?

V.É.: Amikor hatvan voltam, Dunaújvárosban ünnepeltek. A hetvenedik születésnapomat Salgótarjánban, a József Attila Színházban és a Turayban is megtartották. Csak úgy ömlött rám a szeretet. A sok jóban a legjobb a két unokám: ők a legfényesebb csillagok az életemben.