Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsSztevanovity Zorán és Hegyi Barbara házassága már 22 éve tart, pedig mint most kiderült, mindössze két évvel a nagy nap előtt randiztak először. De micsoda randi volt az! A színművésznő most elárulta, hova vitte őt először az énekesként és zeneszerzőként akkor már elismert Zorán.

Zorán felesége, Hegyi Barbara Facebook-oldalán egy idilli közös fotóval mutatta meg, milyen erős a kapcsolatuk és egymás iránt érzett szerelmük még ma is a zenésszel. És bár kétség sem fér hozzá, hogy Zorán kora ellenére elképesztő formában van, de az idő bizony telik, és immár 24 éve annak, hogy először randevúztak az akkor 36 éves színésznővel. Barbara posztjában azt is elárulta, milyen is volt az a bizonyos randi, amivel a 60 éves előadóművész azonnal levette a lábáról.
24 évvel ezelőtt, augusztus 31-én volt az első „randink” Zoránnal a Szigeten, egy Boban Marković koncerten, hatalmas viharban. Hát nem tegnap volt…
– írta Barbara a sorsfordító pillanatról, amire a leírás alapján az első hivatalos Sziget Fesztiválon került sor.
Bár Hegyi Barbara nem Zorán első felesége, hiszen a zenész 24 évvel idősebb nála, de nagyon úgy tűnik, hogy ő az utolsó. A zenész második neje, Lévai Éva, akitől egy lánya született, 1996-ban hunyt el. Akkor Szandra még csak 12 éves volt, édesapja pedig 18 éves koráig egyedül nevelte. Hat évvel a tragédia után, 2002-ben azonban a Metro énekese megismerte Barbarát, akinek akkor egy mindössze 4 éves kislánya volt, Balikó Rozi. A pár a nagy korkülönbség ellenére mindössze két év után összekötötte az életét, és ez úgy tűnik, a legjobb döntésük volt. A pár azóta is boldogan él együtt, sőt Zorán lánya és fia révén már két unokájuk is van, előbbi már 10 éves, utóbbi pedig nála is idősebb lehet, bár Zoltán nevű gyermekéről és unokájáról sosem esik szó. A legendás dalszerző idén januárban lett 84 éves, de olyan elképesztő formában van, hogy alig tűnik idősebbnek 60 éves nejénél.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.