
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsHujber Feri a Neshama TV podcast adásának a vendégeként engedett betekintést pályafutása legnehezebb szakaszaiba és az abba torkolló döntések hátterébe. A színész megrendítő őszinteséggel beszélt arról, miért érzi úgy, hogy a hazai színházi szakma a mai napig nem tudott – és talán soha nem is fog – megbocsátani neki.

A beszélgetésben Hujber egyértelművé tette, hogy bár a karrierjének nem tett jót a korábbi zűrös életvitele, az alkohol- és droghasználata, a szakmai elszigetelődésének mégsem ez a legfőbb oka. A valódi törést az a döntése hozta meg, amikor a Nemzeti Színházban szerzett tapasztalatai után hátat fordított a hazai teátrumnak. Akkoriban Garas Dezső rendezésében és személyes felkérésére kapott főszerepet az Anyám, Kleopátra című darabban, ahol Udvaros Dorottya partnereként léphetett színpadra. A produkció sikere ellenére Hujber mindössze három hónap után úgy döntött, visszaadja a szerepet, feláll a nemzet legrangosabb színpadáról, és Angliába költözik. Erről a lépéséről így nyilatkozott:
Meg az sem segít, hogy annak idején én voltam az a színész, ezt egyébként pont az Alföldi Robitól tudom, akinek a szakma soha nem fogja megbocsátani, hogy otthagyta a Garas Dezsőt a Nemzeti Színházban. Én voltam az a színész, akit miután elhívott a Garas Dezső főszerepre a Nemzeti Színházba és megcsináltuk az Anyám, Kleopátrát úgy, hogy Udvaros Dorottya volt az anyám, három hónap múlva visszaadtam a szerepet, és elmentem Angliába
– vallotta be.
Magyarországot és a biztos színészi karriert hátrahagyva Hujber Angliában fizikai munkát vállalt, és pizzafutárként kereste a kenyerét. Bár a közvélemény ezt sokszor érthetetlen lépésnek tartotta, a döntés mögött saját elmondása szerint mély színházművészeti meggyőződés állt.
Én nagyon hiszek a Hamletnek a szellemiségében, abban, amit a Hamlet beszélget a színészkirállyal. Amikor úgy kell egy színésznek léteznie, hogy tapasztalati úton dolgozik. Akkor tudsz eljátszani véleményem szerint jól egy apaszerepet, ha szülő vagy. Akkor tudsz eljátszani dolgozó munkás szerepet, ha dolgoztál már munkásként. Ha megérted, milyen az, amikor kétkezi munkával keresed a kenyeret. Nem pedig a nap 24 órájában próbatermekben ücsörögsz
– fejtette ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.