
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsGyakorlatilag a saját eljárási értesítőjüket tette közzé az interneten Nádai Anikó férje, Hajmásy Péter. A képen a menet közben rögzített traffipax-felvétel látható, amelyen az RTL műsorvezetője kikapcsolt biztonsági övvel, teljesen hátrafordulva próbál segíteni a hátsó ülésen ülő gyereknek, miközben a férje a szoknyáját igyekszik lejjebb húzni a kamera előtt. Bár a pár vicces epizódként tálalta a történetet, a megosztott fotó azonnal éles felháborodást váltott ki a követők körében a veszélyes autópályás manőver és a gyorshajtás miatt.

A kritikus hangok gyorsan ellepték a bejegyzést, a kommentelők döntő többsége a felelőtlenséget és a szabályok nyílt megszegését kérte számon. Egyikük nyersen így fogalmazott: „Csak én érzem, hogy ez abszolút nem helyes? Ne haragudj, de én mind a kettőtöktől elvenném a jogsit, és az életben nem adnám vissza! Szerinted, illetve a majdnem fenekét mutogató hölgytől is kérdezem, hogy ez így autópályán teljesen rendben van? Aztán megy a csodálkozás, hogy miért van ennyi baleset az utakon, ugye? Komolyan, teljesen felháborító az egész! Gratulálok!”
Nádai Anikó a válaszában azzal védekezett, hogy kényszerhelyzetről volt szó, és nem szándékos szabályszegésről:
Nyilván nem viccből fordultam hátra, a gyerekeknek kellett a segítség!!! Mint a képen is látható, nem tudtunk félreállni. Nem kell túldramatizálni. Egyszerűen csak számunkra is abszurd, hogy pont ezt a pillanatot örökítette meg a kamera. De köszönjük az önkéntes seriff jelölteknek, hogy újra akcióban vannak
– fogalmazott ironikusan Nádai Anikó.
A téma gyorsan átterjedt más platformokra is, ahol a hozzászólók a fizikai biztonság fontosságára hívták fel a figyelmet. Egy másik véleményező saját rutin passzusával mutatott rá a helyzet veszélyességére: „Eközben vagyok én, aki be se indítja az autót biztonsági öv becsatolása nélkül, egyszer kell csak kirepülni a szélvédőn, második alkalom már nem lesz.” Sokan nem a történteket, hanem a kép nyilvános közzétételét tartották a legnagyobb hibának:
Én még el is hiszem ezt, simán lehet, hogy a gyerek miatt hátra kellett nyúlnia. De azt nem értem, hogy mi a fenének kell kitenni ország világ elé. Mi ebben a vicces? Attól csak rosszabb az egész, hogy hátul a gyerekekkel gyorshajtottak.

A rengeteg bírálat hatására a bejegyzés végül eltűnt Hajmásy Péter közösségi oldaláról. A visszajelzések alapján a pár utólag dönthetett úgy, hogy a szabálytalanságokból és a veszélyes helyzetből nem szerencsés tréfát csinálni a nyilvánosság előtt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.