Hiába fejlődött szépen, az egykori műsorvezető kisfiánál mégis aggasztó tünetek jelentkeztek párhetes korában. Tornóczky Anita kisfiánál allergiát okozott az anyatej, ezért orvosi javaslatra abba kellett hagyni a szoptatást.
A következő évek ismét a Marvel aranykorát hozhatják el. A stúdió viszont már most hosszabb távra tervez, és elkezdett megalapozni a Bosszúállók-filmek utáni időszaknak, mellyel kapcsolatban Kevin Feige elárulta, mik is a képregényfilmeket gyártó óriás jövőbeli szándékai az olyan sztárokkal mint Hugh Jackman vagy Robert Downey Jr.
Közel 30 év elteltével sem tudtak kibékülni a Tudom mit tettél tavaly nyáron sztárjai. Jennifer Love Hewitt és Sarah Michelle Gellar bár együtt indították be karrierjüket a slasher horrorral, viszonyuk korántsem felhőtlen. A pletykák szerint hiába forgattak most is együtt a filmszéria harmadik részében, továbbra sem állnak szóba egymással.
Jlo fergeteges bulit varázsolt az MVM Dome színpadára vasárnap este. Jennifer Lopez ahogy azt várni lehetett tőle, elképesztően dögös volt, többször is átöltözött, mutatjuk milyen szexi ruhákban dobogtatta meg a rajongói szívét.
Keller Annamária 4,5 éve foglalkozik strasszkövezéssel, vasárnap pedig élete egyik legnagyobb álma vált valóra. Ő tervezte ugyanis Jennifer Lopez elképesztő poharát!
Úgy tűnik, a Campus Fesztivál nem zajlott a legjobban a nemrég elvált fitneszedző számára. Rubint Rella durva szóváltásba keveredett egy pultos lánnyal, a vita pedig az interneten folytatódott tovább.
Újabb megdöbbentő titokra derült fény az 52 éves színésznő önéletrajzából. Gwyneth Paltrow összeomlott, amikor Brad Pitt feleségül vette Jennifer Aniston-t.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.