Sokáig hallgatott, most azonban megtöri a csendet. Dióssy Klári a Nemzeti Rákellenes Napon tér vissza, és olyan történetet osztott meg betegségéről, ami mindenkit megrázott.
Pörgős életre kell felkészülni az újszülöttnek. Bár a pici még csak most ismerkedik a külvilággal, Nyári Dia korábban egy exkluzív interjúban már elárulta: pontosan tudják, mire kell számítania kislányuknak a családi fészekben.
Április 12-én, vasárnap fontos nap elé néznek a magyar emberek, mivel kiderül, hogy ki lesz Magyarország miniszterelnöke a következő négy évben. Böde Dani lapunknak elárulta, hogy kire fogja tenni voksát.
Vadonatúj és korábban más párosok által előadott, "lopott" dalokkal is készülnek a duók, emellett újra feltűnik egy elődöntős versenyző is, Curtis személyében, hogy Radics Gigivel közösen egy sosem látott duettben debütáljanak.
Egyre több híresség szólal meg a választás közeledtével. Dopeman lerántotta a leplet Magyar Péter magánéletéről, miközben egyértelművé tette, miért tartja a jelenlegi miniszterelnököt az egyetlen alkalmas vezetőnek.
A jelenlegi helyzetről, a családtámogatásokról és a folyamatos panaszkodásról is kifejtette véleményét az egykori szépségkirálynő. Kulcsár Edina azt is elárulta, miért a Fideszre és Orbán Viktorra szavaz.
A színésznő a Színművészeti Egyetemen és Kaposváron zenés színészképzést és egyéni hangképzést tanít. Sáfár Mónika, Jászai Mari-díjas, érdemes művésznek egy lánya van, Franciska. A hot! magazin Portré rovatában az ő történetével ismerkedhetünk meg.
A tét nem kisebb, mint a nemzet biztonságának és békéjének megőrzése. Ebben a kiélezett helyzetben szólalt meg a népszerű rendező, Szőke András, aki kendőzetlen őszinteséggel vallott arról, miért tartja elengedhetetlennek Orbán Viktor és a kormány támogatását.
Már nem kell sokat várni, hogy kiderüljön, ki lesz Magyarország miniszterelnöke a következő időszakban. Young G Béci számára nem is lehet kérdés a vasárnapi választás.
Sorsdöntőnek tartja a vasárnapi választást a Kossuth-díjas színművész. Nemcsák Károly arról beszélt, miért érzi úgy, hogy a döntés most jóval többről szól, mint egy újabb parlamenti ciklusról.
Óriási botrányt kavart Magyar Péter kiszivárgott hangfelvétele, amelyen a politikus sokkoló őszinteséggel beszél a háborús veszélyről. Az elhangzottak mellett Emilio sem tudott szó nélkül elmenni, aki feleségével együtt rántotta le a leplet a súlyos hitelességi problémákról.
Mindig is a jobboldali értékekkel azonosult, és ez most sem változott. Sasvári Sándor a választás előtt arról beszélt, miért tartja fontosnak, hogy vasárnap is a megszokott döntést hozza meg.
Korábban családapaként már beszélt arról, miért fontos számára a stabilitás és a biztonság. Most Kucsera Gábor sportolóként is elmondta, miért érzi úgy, hogy a választásnál is a biztos utat érdemes választani.
A Frizbi TV műsorvezetője jó ideje és konzekvensen áll ki Magyarország kormánya és Orbán Viktor békepárti politikája mellett. Ugyanakkor, videóiban és posztjaiban gyakran figyelmeztet a Tisza Párt feltűnésében rejlő egyértelmű veszélyekre. Hajdú Péter a választás előtt még egyszer kéri a választópolgárokat, hogy döntsenek jól vasárnap.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.