Doszpot Péter kimondta: volt, hogy szimpatizált egy gyilkossal

Elképzelni is szívderítő, ahogy Doszpot Péter egykori gyilkossági nyomozó neve hallatán máig összerezzenek azok a gyilkosok, akiket ő maga kapott el azzal, hogy a kihallgatások során csapdába csalta, sarokba szorította, majd vallomásra bírta őket. A TV2-n hamarosan induló új true crime műsorban, a Lezárt aktákban állandó szakértőként visszatérő sztárzsarut kérdeztük múltba vesző megoldatlan ügyekről, a zsaruösztönről és mint ahogy a címből már kiderült, a kihallgatások során kialakulható, „rabló-pandúr” szimpátiáról is. 

Az egykori sztárnyomozó szerint a gyilkos mindig előnyösebb helyzetben van

Doszpot Péter: „Ez az ügy beleégett a retinámba és az emlékezetembe is”

Bors: Hosszú pályafutása során találkozott olyan elkövetővel, akiről az első pillanatban tudta, hogy hazudik?

Doszpot Péter: Természetesen, bár a tanult technikák egészen nehezen alkalmazhatóak. Ilyenkor nagyon fontos a gyakorlat. Ha valamivel, akkor azzal emelkedtem ki a kollégáim közül, hogy nagyon sok kihallgatáson vettem részt, megfigyelőként és kihallgatás vezetőként is. Az emberben pedig egy idő után kialakul egyfajta ösztön is. Persze sosem lehettem százszázalékosan biztos az első „ítéletemben”, de azért a legtöbb esetben éreztem, ha a kihallgatott hazudott. Több száz ügyem volt és nehéz lenne közülük kiemelnem egyet, amelyiknél ténylegesen, szinte már a tettes gesztusaiból tudtam, hogy ő az elkövető. 

Ez az ügy beleégett a retinámba és az emlékezetembe is, ez az eset egyébként szerepelni is fog a TV2 produkciójában.

Bors: Vannak olyan döglött akták a praxisában, melyeket szívesen újranyitna?

D.P.: Több olyan akta is van, melyeket nagyon szívesen újranyitnék. Nem azért, mert biztos vagyok a gyilkos kilétében, hanem mert olyan a hátterük, ami miatt jó lenne felderíteni őket. Említhetnék olyan, családon belüli gyilkosságot, aminél nem találtuk meg mondjuk harminc éve az elkövetőt. Ezek az ügyek üres helyeket hagytak a fejemben és jó lenne ezeket a helyeket kitölteni az igazsággal. Persze ezek az ügyek nem járnak napi szinten a fejemben, de most, hogy rákérdezett, bevillant pár döglött akta… Külföldi nagy, megoldatlan ügyek nem foglalkoztatnak, mert Magyarországon is akad bőven olyan megoldatlan gyilkosság, amivel foglalkozni kellene, vagy lehetne. Természetesen hajt a szakmai kíváncsiság, és akadnak ügyek, melyeket alapvetően találok izgalmas kihívásnak, de ezeknek nem járok utána mélységeiben.

Bors: Tapasztalata szerint igaz, hogy a „született” gyilkosok, vagyis az előre megfontolt szándékkal életet kioltó elkövetők intelligensebbek az átlagnál?

D.P.: Az általam ismert gyilkosok nagy része nem volt intelligensebb az átlagembernél. Egyszerűen csak előnyösebb pozícióból indultak, mint a kollégáim és én, hiszen mi utoljára érkeztünk a tett helyszínére és nekünk egy bűncselekmény után kellett és kell ma is felépítenünk egy profilt és egy elképzelést arról, mi történhetett. Hiszen mi „ismeretlenes felderítők” voltunk. Előnnyel indulni pedig jó, hiszen az elkövető hazudik és próbálja elfedni a bűncselekményt. Ehhez pedig nem kell kimagasló intelligencia. Ez egy egyszerű menekülő ösztön. 

Az jár a fejükben, hogy őket nem lehet elfogni, mert ügyes volt és elővigyázatos és minden nyomot eltüntetett. Ekkor jövünk mi, akik találunk plusz nyomokat. 

„Mégiscsak egy ember ül velünk szemben, aki nem feltétlenül velejéig romlott”

Bors: Fel lehet ismerni a pillanatot, amikor egy kihallgatás során megtörik az elkövető? 

D.P.: Igen… Amikor a nyomozó egy jól felépített technikával dolgozik, akkor jól látható, hogy mikor törik meg a gyanúsított és átmegy beismerésbe. Ne felejtsük el, hogy lehet bármennyire eszes, hatalmas pszichés nyomás van rajta, hiszen elkövetett egy nagyon komoly súlyú bűncselekményt. Egy ponton túl nem lesz képes viselni a lelki terhet és meg akar tőle szabadulni. Ha folyamatosan kapja az ellene szóló bizonyítékokat, egyre jobban kezd beszűkülni a tudata és csak a kiútra koncentrál. Menekülni akar a helyzetből és egyfajta reményt lát a feloldozásra abban, ha színt vall. 

Bors: Érzett már szimpátiát egy elkövető irányába? 

D.P.: Igen… Ez azért fordulhatott elő és fordulhat elő bárkivel, mert a nyomozó és az elkövető sok időt tölt együtt. Meglehet, hogy az elkövetett bűncselekmény az egyik legsúlyosabb a BTK szerint, de mégiscsak egy ember ül velünk szemben, aki nem feltétlenül velejéig romlott, csak életében egyszer hozott egy nagyon rossz döntést. Ettől még bizonyos személyiségtípusok lehetnek szimpatikusak. Egy kihallgató tiszt egyik fegyvere éppen az empátiája. Az is fontos, hogy az elkövetőben is kialakuljon egyfajta bizalom. Hiszen enélkül nagyon nehéz beszélgetni.