Már nem sokat kell aludni, és a Netflix hamarosan elénk tárja a Stranger Things évadát. A rajongókat viszont mégsem kedvenc sorozatuk fináléjának megjelenése érdekli most a legjobban, hanem sokkal inkább a széria színészei, Millie Bobby Brown és David Harbour között fonódó balhé.
Újra összeállt a legendás humorpáros! Laár András és Galla Miklós közös műsora minden várakozást felülmúl. A duó először és egyben utoljára lép fel ilyen formában – és már most milliókat hozott a produkció, pedig a premiert még be sem jelentették hivatalosan.
A legendás színésző különleges dolgot árult el Schmuck Andorról. Fodor Zsóka hónapokkal a tragédia után is nehezen beszél egykori „fogadott" fia ígéretéről.
Hiába volt már három komoly kapcsolata, végül mindegyik zátonyra futott. Ezért úgy döntött a Házasság első látásra szereplője, hogy szakértők segítségét kéri, hogy fényt derítsen a hibákra, és tanuljon belőlük.
A TV2 csinos sztárját eddig mindig luxus és patyolattisztaság vette körül, ám ez a kaland realityben szóba sem jöhetett. Az Ázsia Expressz Dulin Metta életébe olyan változást hozott, amire maga sem számított.
A Netflix sorozatgyilkosokról szóló dokumentumfilmjeinek következő darabja az Apám, a BTK-gyilkos, mely Dennis Rader történetét meséli el. A BTK-gyilkos néven ismert Raderről lánya mesél a filmben, aki sokáig hallgatott apja ügyével kapcsolatban.
A világhírű magyar modell és színész férje körül már régóta mennek a találgatás, hogy vajon minden rendben van-e házasságukban. Most újabb pletyka röppent fel, miszerint Palvin Barbi és férje nyitott házasságban élnek.
Motorosok, bőr, BDSM szex, majd egy pszichopata preparátor is vár Harry Mellingre. A Harry Potter-filmek sztárja karriergyilkos szerepekben próbálja felhívni magára a figyelmet Alexander Skarsgård és Jodie Comer oldalán.
Úgy tűnik, zavarta, hogy többeknek feltűnt, milyen luxusketyegőt hord a csuklóján. Hajós András ezúttal nem hozta magával a Sztárban Sztár stúdiójába a 3 milliós órát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.