Felejthetetlen élménnyel gazdagodott a műsorvezető kisfia. Hajdú Péter sétahelikopterezni vitte el Domit, viszont akadtak olyanok, akik a pénztárcájában kezdtek el turkálni. Hajdú azonban most is tisztázta a helyzetet.
A Bajnokok Ligája döntője miatt napokig világsztárokkal lehetett találkozni Budapesten. Gelencsér Timi nagyon szeretett volna David Beckhammel összefutni, de végül be kellett érnie a fiával, Romeóval.
A humorista ma közösségi oldalán jelentette be, hogy 22 év után feleségével elváltak egymástól. Kőhalmi Zoltán korábban nehéz esetnek nevezte magát, amikor a házassága volt a téma.
A Jóbarátok sztárjának személyes tárgyait elárverezik. Jennifer Aniston Matthew Perrynek írt levelét azonban váratlanul eltávolították az aukciós listáról.
Kevés olyan alakja volt a magyar közéletnek és filmiparnak az elmúlt évtizedekben, aki annyira megosztotta volna a közvéleményt, mint a legendás producer. Andy Vajna sírja a mai napig könnyeket csal az ember szemébe, nem véletlenül, hiszen élete tele volt sikerekkel, kockázatvállalással, látványos fordulatokkal és olyan eredményekkel, amelyek örökre beírták nevét a filmtörténetbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.