
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsEgy 32 éves nő azért fordult tanácsért, mert a barátja kollégájával csalta meg a párját egy átmulatott, alkoholtól fűtött éjszaka után. Azóta szinte felemészti a bűntudat, és attól retteg, hogy ez az egyetlen meggondolatlan hiba tönkreteszi a három éve tartó kapcsolatát.

Elmondása szerint néhány héttel ezelőtt a párja munkahelyi nyári buliján vettek részt, ahol mindenki sokat ivott. Az este váratlan fordulatot vett, amikor a barátja féltékenységi jelenetet rendezett amiatt, hogy a nő a bárpultnál beszélgetett egy másik férfival. Bár a beszélgetés teljesen ártatlan volt, heves veszekedés alakult ki közöttük.
A nő szerint a barátja egyik kollégája volt az egyetlen, aki kiállt mellette, és megpróbálta lecsillapítani a kedélyeket. Ez azonban csak tovább fokozta a feszültséget, a férfi pedig dühösen távozott.
Mivel a nő teljesen összeomlott, a kolléga felajánlotta, hogy hazakíséri. Útközben tovább beszélgettek, majd végül a férfi lakásán kötöttek ki, ahol egy újabb ital mellett folytatták az estét. A nő úgy fogalmazott, hogy egyik dolog követte a másikat, és végül együtt töltötték az éjszakát.
Másnap reggel a barátja bocsánatot kért a veszekedésért, a pár pedig kibékült. A férfi azonban a mai napig nem tudja, mi történt azután, hogy elhagyta a bulit.
A nő elárulta, hogy azóta mindössze egyszer beszélt a kollégával, amikor megegyeztek abban, hogy ami történt, óriási hiba volt, és örökre titokban kell maradnia. Ennek ellenére a bűntudat nem hagyja nyugodni, és attól fél, a barátja egyszer rájön az igazságra.
Valahányszor a barátom a munkájáról beszél, attól félek, hogy leolvassa az arcomról a bűntudatomat. Nem tudom, meddig vagyok még képes együtt élni azzal, amit tettem
– zárta tanácskérő levelét.

Segélykiáltásra pedig a The Sun tanácsadója, Deidre reagált, aki szerint a nő súlyos hibát követett el azzal, hogy lefeküdt a barátja kollégájával, ugyanakkor abból, amit leírt, egyértelműen látszik, hogy mélyen megbánta a történteket.
A szakértő úgy véli, az önmarcangolás önmagában nem változtat a múlton, ezért inkább arra kellene koncentrálnia, hogyan tud továbblépni. Azt javasolja, gondolja át őszintén, mi vezetett a félrelépéshez: valóban csak egy ittas, indulatos pillanatban hozott rossz döntésről volt szó, vagy a kapcsolatukban is vannak olyan problémák, amelyekkel érdemes lenne foglalkozni.
Adj magadnak egy kis időt, mielőtt bármilyen döntést hoznál, és gondold át alaposan, hogy az őszinteség valóban segítene-e továbblépni, vagy csak még több fájdalmat okozna mindkettőtöknek
– zárta tanácsát Deidre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.