A műsorvezető az elmúlt évben rengeteg mindent megtapasztalt, amelynek hatására teljesen újraformálta az életét. Kandász Andrea a balesete és betegsége után új életformába, valamint új munkába kezdett.
A fiatal influenszer Magyarország egyik legismertebb és legtöbb követővel rendelkező tartalomgyártója. WhisperTon legfrissebb podcast adásában pánikrohamairól mesélt.
A modellt 75 ezren követik az Instagramon, a tévézők a TV2-n látott Next Top Model Hungary zsűritagjaként is ismerhetik. Axente Vanessa tavaly szült, most pedig megmutatta, milyen jó formában van.
A fitneszguru generációjának tagjai pontosan tudják, milyen nehéz volt saját lakáshoz jutni a rendszerváltás utáni években. Schobert Norbi ezért is gondolja úgy, hogy az Otthon Start Programért vastaps jár Magyarország kormányának.
Soha nem volt ilyen sportos a teste, de a közösségi médiában továbbra is bántják. Gáspár Evelin arról is beszélt, hogy a reality forgatása számos előnnyel járt, külföldön járhatott egyetemre, apja és anyja pedig mindig ott voltak mellette. Mint mondta, nagyon értelmes embernek tartja magát, átlag felettinek.
Hódi Pamela lebukott, nem hordja a gyűrűjét, a TV2 párja drámai távozásukat követően mesélték el, mi történt. Tóth Gabi rájött a titokra és azonnal felismerte, kiről is van szó – ezek voltak a legolvasottabb cikkek a héten.
Az Ázsia Expressz olvasztótégelye most egy különleges zenei csemegét látszik kitermelni. Curtis és Vini, bár csak egyetlen héten át tolták „együtt a biciklit” Malajziában, sikerült alaposan megtalálniuk a közös hangot. És ez most igaz a szó szoros és átvitt értelemben is. A két rapper most visszatért Ázsiába, ahol...
Vasárnap este folytatódik az ország legnagyobb házibulija, ahol senki nem az, akinek látszik. Péterffy Lili például Armando Christian Pérez bőrébe bújuk majd a Sztárban Sztár All Stars színpadán. Hogy nem tudod ki ő? Dehogynem! De az is igaz, hogy a magyar énekesnő nálad is jobban tudja, hiszen kis túlzással még a horoszkópját is elkészítette a kubai-amerikai rappernek, akit a világ Pitbullként ismer.
Az énekesnő több tévés felkérést elutasított, ugyanis most mindennél fontosabb neki, hogy a lehető legtöbb időt töltse a gyerekeivel. Nyáron épp elég koncertje volt, többet nem is akarna, nehogy megunja az éneklést. Kollányi Zsuzsi az egész nyarat a három fiával töltötte, a két nagyobb most kezdte az iskolát.
Fenyő Iván szerint Laár Andrásnak névtelenül kellene pénzt utalnia korábbi kollégájának, aki nehéz helyzetbe került. Mint ismert, a L’art pour l’art Társulat két alaptótagja közül előbb Laár András kért a közösségi médiában segítséget, majd nem sokkal később Galla Miklós is ezt tette.
Nem akárki érkezett szerencsét próbálni az ország kedvenc tehetségkutatójába. Harkály Szilveszter olyan dolgokat tetováltatott magára, mint még senki más. Mindenkit meghökkentett a Megasztárban.
Javában zajlanak a próbák a vasárnapi élő show-ra. A Sztárban Sztár All Stars versenyzői már nagyon készülnek, a TV2 Tények Plusz pedig betekintést engedett a háttémunkálatok folyamataiba.
Az ország legnagyobb házibulijának Top 12-es mezőnye most vasárnap először lép együtt színpadra. A Sztárban Sztár All Stars zsűrije és versenyzői szerint is elképesztően erős a csapat, ahol mindenkinek ugyanaz a célja. Vavra Bence úgy látja, nem csak ő, de a többiek is maximalisták, így lehetetlen megjósolni, ki lesz a végső győztes.
Cikksorozatunkban olyan hírességekkel foglalkozunk, akik hazánkat képviselték az álomgyárban. Mind közül egyik legékesebb Michael Curtiz, a Casablanca rendezője — és sokan nem is tudják, hogy magyar volt!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.