A Házasság első látásra című sikerműsor visszatért és ez a tény alaposan lázba hozta a Bors olvasóit is. Különösen sokan kíváncsiak a kamerák előtt frigyre lépő többszörös karate-kungfu-és ökölvívó-világbajnok Miló Viki házasságának alakulására, ami mondhatni viharosan indult.
Összeálltak a csapatok! Szombat este kiderült, melyik 12 énekes léphet jövő héten színpadra a Megasztár első élő show-jában. És vagy egy kis csavar is.
Dér Heni hatalmas fába vágta a fejszéjét, hiszen nem kisebb világsztárt személyesít majd meg vasárnap este a Sztárban Sztár All Stars színpadán, mint Christina Aguilerát, aki egészen különleges hangszínével lopta be magát a világ zenerajongóinak szívébe. Az énekesnő mindent és még annál is többet megtesz a sikerért, de ez a próbafolyamat most igencsak fájdalmasan alakul a számára.
A világklasszis sportoló nem bánta meg, hogy jelentkezett a Magyar Honvédség területvédelmi tartalékos állományába. Pedig Bárdosi Sándor nem tapasztalat nélkül vágott bele az alapkiképzésbe. Annak idején nem volt épp a leglelkesebb sorkatona, de ma már egészen más szemmel néz a seregre.
A nyár sztárja a dinnye volt, az őszé a barack, de most már a pizza, a csoki és a sült krumpli uralják gyönyörű kismama konyháját. Sydney van den Bosch Instagramon vallott arról, hogy bár eredetileg 10-12 kilót szeretett volna hízni, már átlépte a +20 kilót. A rajongók szerint viszont sosem volt még ennyire sugárzó és természetes!
Bár a válogatón mindenkit lenyűgözött Krasznai Tünde, a középdöntőből végül nem sikerült továbbjutnia. Tóth Gabi szerint az énekesnő túlzottan elbízta magát a Megasztár stúdiójában.
A népszerű színész megfejtette, miért fullad általános röhögésbe az összes produkció, amivel csak színpadra lép az ország legnagyobb házibulijában. Mészáros Árpád Zsolt lényéből fakad az a humor, amit akkor sem képes elrejteni, ha a Sztárban Sztár All Stars teljes háttércsapata ezen dolgozik. MÁZS ezen a héten sem hazudtolja majd meg önmagát.
A trombitaművész nem tagadja, kicsit irigykedve követte az Ázsia Expressz idei évadát, melyben lánya, Galambos Bogi is megmérettette magát Kútvölgyi Sára oldalán. Galambos Lajos kirobbanó formában van, így eljátszott a gondolattal, hogy akár igent is mondana, ha a TV2 megkeresné a lehetőséggel, hogy részt vegyen a következő évadban.
Tarcsi Zoltán, azaz Jolly, a magyar mulatós zene egyik legismertebb alakja hosszú közleményben vallott az elmúlt évek nehézségeiről. A zenész elmondta, testileg és lelkileg is kimerült. Jolly szeretné, ha az emberek ismét a zenéje miatt figyelnének rá.
A fiatal híresség szó szerint közel él a tűzhöz, hiszen Baján a szerb határtól alig néhány kilométerre lakik a családjával. Aurelio most egy TikTok-videóban mondja el, miért érzi magát és a szeretteit is biztonságban a Bács-Kiskun vármegyei városban.
Cikksorozatunkban minden héten a magyar film- és tévétörténelem legsötétebb bugyraiba barangolunk el. Következő áldozatunk a 2005-ben megjelent Szőke kóla című vígjáték, mely műfajával ellentétben poénokkal nem tudott szolgálni, ráadásul még Majka előtt is kinyitotta a filmipar ajtaját.
A humorista számára egyetlen pillanatig sem volt kérdés, hogy az elsők között csatlakozzon a Zebra Digitális Polgári Körhöz mint társalapító. Nacsa Olivér természetesen komolyan veszi a társulás alapeszméjét, vagyis hogy felvegyék a harcot a baloldali propaganda álhíreivel szemben, de nem tagadja, szempont volt számára az is, hogy remekül szórakozhat azok tartalmán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.