Az Ázsia Expressz Mettája már több mint egy hete Mauritiuson pihen, és nagyon úgy tűnik, hogy még egy darabig nem is tervez hazajönni. Ez persze teljesen érthető, hiszen a szőke bombázó meseszép helyeken barangol, ráadásul köztudottan utálja a hideg, téli időjárást, ami itthon várja. Egy ilyen kiruccanás azonban cseppet sem olcsó, Dulin Metta pedig nem is ad le az igényeiből, így csak a repjegye több, mint egymillió forintba kerülhetett.

A Kőgazdag Mettaként is ismert celeb már nem egyszer bizonyította, hogy bizony rászolgált erre a titulusra, ugyanis egész évben szebbnél szebb helyekre utazgat, nem is akárhogyan. Az Ázsia Expressz 2025-ös évadának sztárja már többször is kifejtette, hogy ha repülésről van szó, kizárólag business classon hajlandó utazni, így a műsor forgatásai után is inkább külön repjegyet vett magának, hogy a megfelelő kényelemben utazhasson haza. Dulin Metta Instagram oldalán most elárulta, hogy nyilvánvalóan Mauritiusra is így ment ki, ahova ebben az időszakban egy ilyen kategóriájú retúr repülőjegy ára körülbelül egymillió forint körül mozog, de könnyedén elérheti az 1,1-1,2 milliót is attól függően, hogy mennyire előre vásárolják meg.
A repjegy árakról nem tudok nyilatkozni, hogy mennyire lehet olcsón kihozni, mert én Business Class-on jöttem, ami akár 4x vagy 5x is többe kerülhet, mint az Economy jegy
- írta.
A Kőgazdag Fiatalok szereplője persze nem csak a repjegyre, de a szállásra sem sajnálja a pénzt. A kéthetes út alatt két hotelben is megszállt, amik bizonyára büszkélkedhetnek néhány csillaggal, abból kiindulva, hogy Metta mennyire kényes a tisztaságra és a kényelemre. Emellett a programok közül is igyekszik olyat választani, amikre örökké szívesen emlékszik majd. Így végül kipróbálta a bálnalest, aminek ára elmondása szerint 175 ezer forint fejenként, valamint egy, a sziget feletti helikopteres túrára is befizetett, ami szintén 150 ezer forintot kóstál utasonként. És ez persze még nem minden, hiszen a nyaralás még nem ért véget, de a szőke szépség kétmillió forint alatt már biztosan nem ússza meg ezt az év eleji pihenést.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.