Gáspár Evelin korábban több üzleti úton vett részt Szijjártó Péterrel, hiszen a sajtócsapatában dolgozik, ahová szakmai tapasztalatával és nyelvtudásával került be. Most egy fontos belgrádi útra kísérte el a külügyminisztert, aki a szerb bányászati és energiaügyi miniszterrel tárgyalt. Evelin ezúttal is egy vlogban számolt be a kormányzati munkáról.

Szerbia számára ez egy nagyon fontos találkozó volt, mivel már száz napja nem kaptak kőolajat. A szoros szerb–magyar barátságnak köszönhetően Magyarország támogatja Szerbiát az energiaellátásban
– árulta el Evelin, akinek nem ez az első hivatalos útja Szijjártó Péterrel. Mint kiderült, a találkozó, és egy újabb témában tartott fontos megbeszélést a két ország vezetése.
A megbeszélés nagy érdeklődést váltott ki a helyi sajtó körében. Majd elkezdődött a plenáris ülés, aminek fő témája a MOL belépése volt a szerb kőolajpiacra. Az ülésen egy nemzetközi megállapodás született a stratégiai olaj-együttműködésről. A MOL még folytatja a tárgyalásait, illetve Százhalombatta és Újvidék között kiépítenek egy magyar-szerb kőolajvezetéket
– mondta TikTok-videójában Gáspár Evelin.

A beszélgetésben megnyugtatta a helyieket, hiszen azt terjesztik, hogy a MOL be akarja zárni a pancsovai finomítót. Az interjú végén a műsorvezető privátban érdeklődött a 2026-os választásokról is
– derül ki az influenszer videójából.
A nap még nem ért véget ekkor, mivel a két külügyminiszter egy közös ebédre is összeült, és csak utána indult a repülő Magyarországra.
A munka hazafelé sem állt meg, mivel több videót is felvettünk a Külügyminiszterrel, amit nemsokára mindenki láthat majd a közösségi oldalakon. Tehát összességében egy nagyon sikeres és eredményes napot töltöttünk Belgrádban
– számolt be a diplomáciai útról Gáspár Evelin.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.