28 évvel később – A csonttemplom, avagy nem kell félni a zombitól, meg is lehet szeretni

A zombifilmek fanatikusai tavaly úgy várták a zsáner nagykutyájának számító Danny Boyle új moziját, akár a Messiást. A 28 nappal később-filmek harmadik felvonása pont olyan hatással bír, mint anno, az évezred elején az első fejezet: alapos vérfrissítést hozott a szériába. Azt már a 28 évvel később megjelenése előtt is tudni lehetett, hogy ez nem egy régi trilógia befejezése, hanem sokkal inkább egy új kezdete, amihez rövidesen érkeznek a következő epizódok. A csonttemplom alcímre hallgató második rész pedig a héten be is futott a mozikba, mi pedig megnéztük, érdemes volt-e ilyen nagyban gondolkodni Boyle-éknak, vagy netán már úgy kifulladt a franchise, mint egy fertőzött elől menekülő delikvens. Kritikánkból megkapod a választ!

Farkasok között a báránytól kell félni

A 28 évvel később – A csonttemplom ott veszi fel a fonalat, ahol azt az előző részben elengedte. Alfie Williams Spike-ja egy csapat erőszakos vándor közé keveredik a fertőzöttekkel teli világban, hogy aztán hamar kiderüljön számára, az egészségesnek hitt emberek között talán még nagyobb veszélyben van.

Ezzel párhuzamosan pedig nyomon követhetjük a Ralph Fiennes által játszott, csonttemplomot építő doktor és az ő nem kis családi ékszerrel rendelkező Sámsonjának nem épp mindennapi baráti történetét. A két szál aztán idővel óhatatlanul összegubancolódik, hogy egy katartikus fináléban elvarrják őket.

Danny Boyle pihenője

A csonttemplomról üvölt, hogy ezúttal más ült a rendezői székben, de mégis nagyon jól áll neki. Miután az előző epizóddal párhuzamosan forgatták, így Danny Boyle nem tudta elvállalni a munkát, azonban a következő fejezetet ismét a legendás angol direktor fogja rendezni.

A csonttemplomot az a Nia DaCosta dirigálta, aki nem túl jó ajánlólevéllel szállt be a franchise-ba, hiszen hozzá köthető a nem túl acélos Kampókéz-remake, valamint a Marvel egyik legnagyobb bukása, a Marvelek is, azonban itt tagadhatatlanul megállta a helyét.

Igaz, ez lett a legkevésbé 28 nappal később-típusú film a szériából, hiszen DaCosta próbálta saját vízióját megjeleníteni, és szakított a Boyle-féle képi világgal és vágási technikával, amit a franchise tősgyökeres fanatikusai biztosan hiányolni fognak, de mást aligha.

A 28 évvel később – A csonttemplom ugyanis hihetetlenül szórakoztató! Első pillanatától az utolsóig nem engedi el a néző kezét, miközben egyáltalán nem viszi túlzásba a darálást, sőt, meglepően sok időt hagy arra, hogy a szereplőkkel együtt filozofáljunk az élet fontos kérdéseiről.

Ehhez pedig kellenek a kiváló színészi alakítások is: Jack O’Connell elvetemült szektavezérének egyetlen gesztusától is simán beleizzadunk a székünkbe, amit a brutálisan kipattintott Ralph Fiennes nyugodt és finom játéka remekül ellensúlyoz.

28 évvel később jön el a remény?

Erre a nyugalomra pedig nagyobb szükségünk van, mint valaha, mert A csonttemplom tanúsága az, hogy még egy vérszomjas zombik által rettegésben tartott világban sem a sötétben settenkedő zombiktól kell a legjobban félnünk.

Nia DaCosta filmje tudatosan szorítja háttérbe a fertőzötteket, szóval aki egy trancsírozós zombifilmet remél, csalódni fog. Persze még így is itt van nekünk a megszelídített Sámson, aki a franchise régóta várt csavarját hozhatja el.

Végszó

A 28 évvel később – A csonttemplom nem lesz mindenki kedvence, hiszen merőben más mezsgyén jár, mint elődei, de nem is jár, inkább száguld rajta. Feszült, olykor gyomorforgató jelenetek, világklasszis színészi alakítások és égbekiáltóan epikus zeneválasztások jellemzik.

Ahogy az új trilógia első epizódján az érződött, hogy egy nagyobb sztori felvezetése, addig A csonttemplom nézése közben igazából egy hidat látunk magunk előtt, ami az első és a harmadik részt köti össze, de ez az érdemeiből nem von le semmit, nem tűnik tipikus töltelékepizódnak. Szórakoztató, félelmetes és lehengerlő, a franchise legegyedibb és legjobb része, amit érdemes az utolsó pillanatig figyelemmel követni, nehogy bárki is lemaradjon a nagy meglepetésről!