Ő az ország egyik legkedveltebb és legismertebb színművésze, aki pályafutása során számtalan emlékezetes szereppel írta be magát a kultúra nagykönyvébe. Bodrogi Gyula neve egyet jelent a magyar színház és film aranykorával. A Borsnak mesélt arról, hogy miként van most, és a gyerekkora is szóba került.
Néhány évvel ezelőtt egy szörnyű tragédia rázta meg a kis floridai lakóközösséget. Susan Lorincz, akiről azt rebesgetik, hogy magyar származású, lelőtte egyik szomszédját. Az esetről A tökéletes szomszéd címen a Netflix készített dokumentumfilmet.
A 41 éves amerikai énekesnő és a volt kanadai miniszterelnöknél megtört a jég. Katy Perry és Justin Trudeau először jelentek meg nyilvánosan egy párként.
A legendás humorista és zenész, aki hosszú évtizedek óta jelen van a magyar kultúrában – bejelentette: véget ért számára a kínzó csuklás, és végre nyugodtan tud aludni. Galla Miklós számára új korszak kezdődik!
Hollywood egyik örök igazsága, hogy a folytatások mindig sokkal rosszabbak, mint elődeik. A Disney erre viszont már néhányszor rácáfolt. Ikonikus meséiket ugyanis már többször megajándékozták egy olyan alkotással, ami legalább olyan jó, vagy talán még jobb is az első résznél.
Mads Mikkelsen és Anders Thomas Jensen ismét egy fanyar, fura humorú, de erős filmmel pótolta a skandináv filmek színes portfólióját. Az utolsó vikinget kár lenne kihagyni!
Ahogy minden vasárnap, úgy ezúttal is összeszedtük a hát legforróbb sztárhíreit, hogy ne maradj le semmiről! Törőcsik Franciska bejelentésétől és T. Danny kiegészítőjétől volt hangos a sajtó a napokban...
Az egykori szépségkirálynő, színésznő sokszor találja szembe magát negatív kritikával, amit mára megtanult kezelni. Kárpáti Rebeka úgy véli, legtöbbször azok kritizálnak, akik még nem ismerik jól önmagukat.
Alighogy elhagyta a kétmillió megtekintést, máris meghaladta a hármat. Curtis és Radics Gigi Szabadság Vándorai újragondolása úgy fest megállíthatatlan.
A műsor új évadában Jagicza Péter is megnősült, és az eddigiek alapján aligha kaphatott volna jobb feleséget. A Házasság első látásra sztárja ráadásul mintha maga lenne a megtestesült mesebeli herceg, de akkor miért nem sikerültek az eddigi kapcsolatai? Most kiderült!
A népszerű színész közönségkedvenc lett a TV2 sikerműsorában, a zsűrinek is nagy kedvence. A Sztárban Sztár All Stars versenyzője nem gondolta, hogy idáig eljut, de végtelenül hálás a rengeteg szavazatért. MÁZS a Borsnak elárulta, esténként álomba énekli magát.
A korábbi szépségkirálynő sejtelmesen válaszolt követőjének a közösségi oldalán. Kulcsár Edina négy gyermek boldog édesanyja, de nincs kizárva, hogy párjával, G.w.M-el egy ötödik gyerkőc is szóba kerül.
Az énekesnő az Ázsia Expresszben való szereplése után szakított párjával, Vinivel, akivel az első héten búcsúztak a műsorból. Sofi most élvezi a szabadságot és nem szeretné megbonyolítani az életét egy új párkapcsolattal.
Idén márciusban a vlogger és a szerelme titokban összeházasodtak a Maldív-szigeteken. Henry Kettner és felesége nemrégiben pedig bejelentették, hogy gyermeket várnak.
Gyászba borult a kaliforniai álomgyár, egy újabb csillag hunyt ki Hollywood felett. 100 esztendősen meghalt a Lassie és az Elveszve az űrben sztárja, June Lockhart. Öt érdekességet gyűjtöttünk össze a színésznőről.
Egy film kedvéért kopaszra nyiratkozni férfiként is bátor dolognak számít, hát még egy nőnek, akinél a hosszabb haj az általános elvárás! Emma Stone már átesett a tűzkeresztségen, bevállalós kollégáit követve.
A Back II Black egykori tagja összeköltözött párjával, akivel fél éve alkotnak egy párt. Bebe elmondása szerint megtalálta élete szerelmét, akivel boldogan élik mindennapjaikat közös otthonukban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.