Az RMDSZ nem tisztújító kongresszust tart ma. Az eseményen elfogadnak egy dokumentumot, amely a következő két évnek, a következő kongresszusig tartó időszaknak megadja az általános politikai irányát, és hogy milyen feladatokat tűz ki maga elé a szövetség. A rendezvényen beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök is.
A családok és a nyugdíjasok védelmében november 30-ig a kormány meghosszabbította az árrés-csökkentést, illetve önkéntes árkorlátozást harcolt ki egyebek közt a bankoknál és a gyógyszeripari szereplőknél.
Már javában zajlik a nemzeti konzultációs ívek kézbesítése. A mai nap folyamán Budapest minden háztartásába eljutnak az ívek, a kézbesítés pedig megkezdődött Pest és Fejér vármegyében is - jelentette be Hidvéghi Balázs.
Ennek garantáltan senki sem fog örülni! A világ egyik legnépszerűbb videójátékos előfizetése, a Game Pass elképesztő módon megdrágult. Jó hír azonban, hogy vannak olyan kevésbé ismert kiskapuk, amik segítségével rengeteget lehet spórolni. Mutatjuk, hogy védekezz a drágulás ellen!
Madách Imre Az ember tragédiája című drámája ihlette a Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium (Kisképző) diákjainak azon illusztrációit, amelyek csütörtöktől november 23-ig tekinthetők meg a Színre színt című kiállításon Budapesten, a Várkert Bazár Gloriette-hez vezető rámpáján.
Születésnapját ünnepli a MySPAR app, amit már több mint félmillióan használnak nap mint nap. Most a hetente frissülő digitális kuponok többsége akár 30% kedvezményt ad, a nyereményjáték fődíja pedig egy vadonatúj Peugeot 2008!
A miniszterelnök a Kossuth rádióban arról is beszélt, hogy az ukránok aktívan azért dolgoznak, hogy kormányváltás legyen Magyarországon. Mutatjuk Orbán Viktor bejelentéseit!
Antwerpenben a rendőrök letartóztattak három gyanúsítottat, és lefoglaltak egy rögtönzött robbanószerkezetet. A rendőrség közlése szerint a vádlottak drónokra szerelt robbanószerkezettel akartak dzsihadista támadást végrehajtani a belga miniszterelnök ellen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.