
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsMindössze 21 éve: ennyi adatott meg annak a fiatal, tehetséges művésznek, akit a rák vitt el, méghozzá túlságosan korán. Amikor a fiú segítséget kért az orvosoktól, azok fülfertőzést állapítottak meg nála és antibiotikumokkal küldték haza, megnyugtatva: ne aggódjon, semmi baja nem lesz. Négy héttel az első tünetek megjelenése után hunyt el, március 25-én. Amire rájöttek, milyen kór támadta meg a szervezetét, már túl gyenge volt, hogy bármilyen kezelést is alkalmazzanak.

A brit Tyler Morton családja teljesen összetört. A bedfordi fiú korábban mindig fitt és egészséges volt, így senki sem gondolt semmi rosszra, amikor az első tünetei megjelentek, amikkel ő orvoshoz is fordult. A kórházban azt mondták neki: valamilyen fülfertőzést szedett össze, de hamarosan jobban lesz. Az antibiotikum azonban nem segített, sőt, Tyler állapota egyre romlott. Végül már a teljes bal oldala lebénult és beszélni sem tudott. Az igazság csak ezt követően derült ki. Először csak léziót, azaz szöveti sérülést figyeltek meg az agyában, majd pedig megszületett a diagnózis: négyes stádiumú glioblasztóma, azaz agytumor.
Amikor kiderült, hogy Tyler rákos, már nem lehetett tenni semmit. A fiú szervezete ekkorra már túlságosan legyengült, hogy bármilyen életmentő, vagy legalább az életét meghosszabbító kezelést kaphasson.
Rettenetesen dühös voltam, hogy nem fedezték fel az agytumort hamarabb. Úgy érzem, sokkal többet tehettek volna érte! Azt mondták, Tyler nem kaphat kezelést, mert a szervezete nem bírná el. Ha hamarabb megtalálják, talán lehetett volna esélye, hogy kapjon kemoterápiát
- fakadt ki a The Sun oldalának az elhunyt fiú gyászoló húga, a 19 éves Ella.
Hozzátette: rettenetes volt látni, milyen gyorsan jutottak el onnan, hogy picit fájt a füle, odáig, hogy Tyler gyakorlatilag magatehetetlenné vált.
"Három héttel korábban még járt és beszélt, aztán már egyikre sem volt képes. Ekkor már csak egy test volt. Gyakorlatilag azért engedték, hogy hazavigyük a kórházból, hogy otthon haljon meg" - magyarázta, kiemelve: egy olyan testvért veszített el, akiért mindent megtett volna. Sajnos azonban már csak egyet tehet: megosztja bátyja történetét másokkal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.