Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsA nottinghami fiatal 2026. július 9-én otthonában esett össze. Agyvérzést szenvedett, ezért mentőhelikopteres sürgősségi egység érkezett hozzá, majd kórházba szállították. Summer életfenntartó kezelés alatt állt, amikor megszületett babája, a kicsi azonban halva jött világra. Az orvosok sürgősségi műtétet hajtottak végre a fiatalon, de a károsodás olyan súlyos volt, hogy már nem tudták megmenteni az életét. Családjának végül el kellett búcsúznia tőle.

Summer nővére, a 27 éves Chloe Jade adománygyűjtést indított, hogy segítsen szüleinek, Mandynek és Scott Milesnak fedezni a temetés költségeit. A testvér így emlékezett húgára:
Alig várta, hogy anya lehessen. Már egészen kicsi korától ezt mondogatta, amikor babákkal játszott.
Elmondása szerint Summer nagyon szerette a gyerekeket, és bár fiatal volt, a család biztos volt benne, hogy csodálatos édesanya vált volna belőle. Summer a főiskolán ismerte meg barátját, Carsont, aki egyben a legjobb barátja is volt.
A család elmondása szerint az orvosok arról tájékoztatták őket, hogy az agyvérzés spontán alakult ki.
Az orvosok azt mondták, hogy ez rendkívül ritka, különösen egy ilyen fiatal várandós nő esetében. Summer egyébként teljesen egészséges volt
– nyilatkozta Chloe. A baba nemének bejelentésére július 11-én került volna sor, mindössze két nappal azután, hogy Summer összeesett. Summer ugyanakkor meg volt győződve arról, hogy kislányt vár. Adománygyűjtő oldalán azt írta:
Egyetlen szülőnek sem lenne szabad eltemetnie a gyermekét, különösen nem egy 17 éves lányt és az ő kisbabáját.
Hozzátette, hogy családjuk mindent megtesz azért, hogy Summernek és kisbabájának méltó búcsút szervezzenek, ugyanakkor minden segítség enyhíti a szüleikre nehezedő anyagi terhet - írja a Mirror.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.