A korábbi valóságshow szereplő lapunknak árulta el, hogy mit gondol Radnai Márk kiszivárgott hangfelvételéről. Young G Béci nem kertelt és komolyan kritizálta a baloldali párt tagjait.
„Még, még, még, még, még. Ennyi nem elég!” Akár a Republic slágerének refrénje is pöröghet Rachel Zegler fejében, aki a Disney botrányosan rossz, élőszereplős Hófehérkéje után ezúttal William Shakespeare legismertebb drámájára feni a fogát.
Hogy mennyire „egy ez a tábor”, azt jól bizonyították a győriek, akik egy emberként álltak ki a béke, a biztonság és a nemzeti egység pártján. Orbán Viktor országjárásának nyugat-dunántúli állomásán ismét megható pillanatokat okozott Dér Heni produkciója.
Hatalmas volt az aggodalom az ország kedvenc nevettetője körül, amikor mentők lepték el az otthonát. Galla Miklós lakásában esett össze, majd napokat töltött kórházban, de most végre megtörte a csendet és elárulta a hihetetlen részleteket. A humorista őszintén vallott arról a pillanatról, amikor újra átlépte a küszöbét, és kiderült: a lakása már nem a régi.
A filmkedvelőknek már márciusban megérkezik minden évben a karácsony. E hónap 27. napja ugyanis igazi ünnepély, hiszen ekkor van a jelenkor leglazább rendezőzsenijének, Quentin Tarantino-nak is a születésnapja.
Nincs abban semmi meglepő, hogy péntek délután a veszprémi Óváros térre is ki lehetett tenni a „megtelt, táblát”. Hiszen, mint azt a magyar miniszterelnök országjárásának kezdete óta megszokhattuk, most is rengetegen voltak kíváncsiak Orbán Viktor beszédére. Veszprémben Gudics Máté alapozta meg a békepárti, csendes többség hangulatát.
A tegnap esti adás nagy izgalmakat hozott, mivel az utolsó pillanatig kiélezett volt a helyzet a két csapat között. Az Exatlon Hungary első hetén biztos, hogy bajnok hölgytől kell majd búcsúznunk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.