Ez volt a tökéletes visszatérés: ilyen lett Az ördög Pradát visel 2 – Kritika

A sajtó betekintést kapott Az ördög Pradát visel 2-be a hivatalos, április 30-ai megjelenés előtt. Ezzel immár Meryl Streep és Anne Hathaway sikerfilmje is belépett a „legacy sequelek” világába, ami mostanság igen nagy trend kett: az eredeti történetet több évtizednyi kihagyás után folytatjuk, mindenki kicsit megöregedve, megráncosodva, satöbbi. Hőseink ebből a szempontból viszont érdekes kivételt képeznek, mivel a 2006-os debütálás óta szinte semmit nem öregedtek! De ez persze önmagában nem válasz az egyik legnagyobb kérdésre — sikerül további értéket adni az eredeti sztorivonalhoz, vagy megragadtak a húsz év utáni illedelmes vállveregetés szintjén?

Az ördög Pradát visel 2 kritika: megérte húsz évet várni a visszatérésre?

Az első rész 2006-ban játszódik és a folytatás pontosan 20 évvel utána, napjainkban veszi fel a fonalat. Andy Sachs (Anne Hathaway) azóta, hogy kilépett a Runwayből, egy menő oknyomozó újságíró lett, akit váratlan leépítések miatt végül SMS-ben elbocsátottak a teljes rovatával együtt. Ezzel egy időben a rettegett főszerkesztő, Miranda Priestly (Meryl Streep) szintén nagy bajba kerül, mert egyszerűen nem érti a modern világot és szüksége van valakire, aki kimenti őt és az újságot a PR-katasztrófából. Bizony kitaláljuk, a vezetőség Andyt találja a legmegfelelőbbnek erre a célra. A sztoriban Nigel (Stanley Tucci) is visszatér egykori segéd szerepében és Emily (Emily Blunt) is újra megjelenik, újfent a Dior kreatív szakembereként.

A Runway működése átalakul, a papírról az online térbe költöznek és Miranda rémuralma már közel sem akkora, mint egykor. A modern amerikai munka világa már nem engedi meg azt a mértékű ugráltatást, amit régen gyakorolt és jóllehet az esztétikai érzéke, valamint csípős hozzászólásai azóta is pótolhatatlanok, de érezhetően nehezen veszi fel a fonalat a világgal. Ez a tapasztalat kicsit jobban lehozta a földre a karaktert és egy emberibb oldalát ismerhetjük meg ezáltal — ami ugyanolyan jól áll neki, mint az Anna Wintour paródia.

Andy Sachs pedig végre megmutatja, hogy mennyire otthonosan mozog a média világában és jó látni, ahogy szépen lassan felolvasztja Miranda jégszívét. Kicsit zavarosnak érződik, ahogy ebben a részben Emilyvel próbál barátkozni, miután egyértelműen nincs köztük baráti kémia, de ez önmagában nem zavaró. Az viszont kifejezetten indokolatlannak tűnik, hogy próbáltak egy szerelmi szálat beleerőltetni Andy karakterének — miután az első filmbéli pasijával már nem volt együtt — és ez a mellékszál csak megakasztotta néhol a film egyébként nagyon jó lendületét.

A cselekmény, a vágás, a zeneválasztás és a szuper alakítások mind viszik magukkal a történetet és a két órás játékidő alatt garantáltan senki nem akarja majd az óráját nézni, hogy mennyi van még a filmből. Dinamikus, de jól követhető. A film humora nem az a hahotázós, térdcsapkodós móka, de azért volt nevetés a moziteremben és a film hangulata bőven elegendő, hogy jó vígjátékhoz híven jobb kedvre derítse az embert. Meg azért Mirandának van még pár szórakoztató és szellemes aforizma a tarsolyában, aminek nagy részét Meryl Streep bizonyára szokásához híven csípőből improvizálva adta elő.

Egyébként tavaly Meryl Streep és Stanley Tucci megjelentek a milánói Fashion Week-en, a karakterüknek megfelelő eleganciával. A film felfedte, hogy ez a performansz valójában a a forgatáshoz kellett, miután a kész filmben pontosan ezt a részt vágták bele. Ritka az ilyenfajta negyedik fal áttörés, de nagyon ízléses. Főleg, hogy Meryl Streep a valódi Mirandával, Anna Wintourral is találkozott az eseményen.