Újabb érzelmes pillanatot hozott A Dal 2026, ahol a közönség vastapssal ünnepelte a békéről szóló szerzeményeket. Kökény Dani produkciója sokakat meghatott, és ismét bizonyította, hogy az érzelmek néha többet mondanak a pontszámoknál.
Az egész ország izgatottan követte végig a TV2 sikerműsorát, A Nagy Ő-t, amelyben ezúttal hazánk egyik legnépszerűbb színésze, Stohl András kereste a szerelmet. Most megmutatjuk, mely pillanatok voltak a legemlékezetesebbek A Nagy Ő idei évadjából.
Rebecca Gayheart végre megtörte a hallgatását. Eric Dane felesége szívszorító sorokkal köszönte meg azt a támogatást, ami férje halála óta feléjük árad.
Hollywood egyik legszeretetreméltóbb párja tökéletes boldogságban élt eddig anélkül, hogy hivatalossá tették volna a kapcsolatukat. Goldie Hawn és Kurt Russell most úgy döntöttek, ez nem mehet így tovább!
A műsorvezető komoly kritikát kapott a tiszás Tóth Imrétől, aki egy rég letisztázott esetet hozott fel ellene. Hajdú Péter nem is ismerte Brutit, de válaszolt neki és tiszta vizet öntött a pohárba.
Egy egész generáció nőtt fel a Harry Potter-filmek szereplőivel. Az első Harry Potter-filmet 2001-ben mutatták be, vagyis pontosan 25 évvel ezelőtt. Mutatjuk, mi történt azóta a kedvenc boszorkányainkkal és varázslóinkkal.
A híres MMA-harcos is kifejtette véleményét a Nemzeti Petíció kérdéssora kapcsán. Lukács Nikolasz részt vett a Háborúellenes Gyűlésen, ahol lapunknak elmondta, hogy semmiképp nem szeretné pénzelni a szomszédos háborút.
A Kossuth- és Jászai Mari díjas színésznő egy hónappal ezelőtt súlyos fertőzésen esett át, amelyből szerencsésen kigyógyult. Esztergályos Cecília hatalmas erővel robbant be újra a színház világába, miközben festményeit népszerűsíti.
Rengeteg család ment tönkre a világháborúk során, sokaknál pedig a következő generáció szenvedte el a kárait. Ez történt Zoltán Erika életében is, ezért minden porcikája az ellen van, hogy ez még egyszer megtörténhessen vele vagy bárki mással.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.