
Idén ünnepli bemutatásának 25. évfordulóját a varázsvilág kapuját kitáró első film, a Harry Potter és a bölcsek köve, amely egy csapásra meghódította a mozinézők szívét világszerte. A történet, amely J. K. Rowling regényéből kelt életre a vásznon, nemcsak egy új filmes korszakot indított el, hanem három addig ismeretlen gyerekszínészt is reflektorfénybe állított. Daniel Radcliffe, Emma Watson és Rupert Grint neve szinte egyik napról a másikra vált fogalommá, a világ pedig együtt izgulta végig velük Roxfort kalandjait.

A nézők nyolc filmen át kísérhették figyelemmel, ahogy a szemüveges kisfiúból bátor hős, a szorgalmas Hermione-ból magabiztos fiatal nő, a hűséges Ronból pedig szerethető férfi válik. A kamerák előtt nőttek fel, miközben egy egész generáció nőtt fel velük – első szerelmekkel, veszteségekkel, sikerekkel és könnyekkel.
Most, negyed évszázaddal az első premier után már mindannyian felnőttek, saját utat járnak, és közülük többen a magánéletben is új fejezetet nyitottak: van, aki már szülőként éli a mindennapokat. A hot! magazin egy látványos galériában gyűjtötte össze, mennyit változtak az évek során a film főszereplői – a gyermeki arcoktól a kiforrott, érett személyiségekig.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.