Több mint száz oldalas dokumentum került nyilvánosságra, amely a Tisza párt gazdasági tervezetét tartalmazza. A Tisza adócsomagja az összes magyar családot érinti, ugyanis adókat vetnének ki az ingatlanokra és az autókra is, sőt még a nagyobb értékű ékszerek után is fizetniük kellene a háztartásoknak. A tervezet szerint a vagyonfelmérést az adóhatóság hajtaná végre minden magyar háztartásban.
Lezuhant a Samaritan's Purse nemzetközi keresztény segélyszervezet élelmiszersegélyét szállító egyik repülőgép Dél-Szudán Unity államában kedden, a fedélzeten lévő három ember életét vesztette.
Mint az az Index beszámolójából kiderült, Magyar Péterék elképesztő megszorító gazdasági tervezetet dolgoztak ki. A megszorító csomag minden magyar embert érintene és csődbe sodorná a háztartásokat, a családokat és a nyugdíjasokat is az özvegyi nyugdíj megadóztatásával. Nem ez a Tisza első olyan kijelentése, amelyből kiderül, hogy egyáltalán nem tisztelik a nyugdíjasokat és semmibe veszik az időseket. Ugyanis már korábban is beszéltek a nyugdíjak megadóztatásáról.
Ukrajna arra törekszik, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatása, amelynek célja a washingtoni béketerv megvitatása, a lehető legközelebbi novemberi időpontban megtörténjen – közölte Rusztem Umerov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára kedden a Facebookon. Umerov szerint az ukránok nagyra értékelik Donald Trump amerikai elnök erőfeszítéseit a béke érdekében.
Két autó ütközött hétfőn délelőtt Aszódon, a balesetnek egy halálos áldozata is van. A vétkes sofőr feltehetően kábult volt, ezért elmenekült a helyszínről, de most elfogták.
Harmincöt milliárd forintos beruházást adtak át Zalaegerszegen, a Flextronics új üzeme több mint 200 embernek ad munkát. Orbán Viktor az átadáson elmondta: a kormány a háború és a nehézségek ellenére is biztosítja a megbízható üzleti környezetet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.