Ahogy arról a Bors korábban már beszámolt, vannak olyan hazai közéleti szereplők, akik szerint: „Túl sok jut a sportra.” Ha rajtuk múlna megszűnne a hazai sporttámogatás jól működő rendszere. Ebben a helyzetben indult el az a sportpetíció, amihez Magyarország fogyatékosságügyi sportszervezeteinek vezetői és kiemelkedő sportolói együtt csatlakoztak: védeni kell a magyar sportot és a sportoló közösségeket! Most Schobert Norbi is kiállt az ügy mellett.

A kezdeményezés üzenete egyértelmű: meg kell őrizni a magyar sport értékeit, és biztosítani kell, hogy a fogyatékossággal élő sportolók, a fiatalok és az őket támogató szakemberek nyugodt környezetben fejlődhessenek.
Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott most Schobert Norbi is, aki közösségi oldalán úgy fogalmazott:
A sport számomra nemcsak munka, hanem küldetés. Hiszek abban, hogy a mozgás, az egészséges életmód és a sport közösségformáló ereje meghatározza Magyarország jövőjét.
Ezért arra kérlek benneteket, hogy töltsétek ki a „PETÍCIÓ A MAGYAR SPORTÉLET JÖVŐJÉÉRT” kezdeményezést. A kitöltés csak pár perc, de a jelentősége hosszú távra szól.
Álljunk ki együtt a sportolókért, a gyermekeinkért és a jövő generációjáért! Töltsétek ki a www.nso.hu honlapon!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.