„Büszkén felvállaljuk, amilyenek vagyunk” – Annamari és Attila betegségeikkel együtt találtak egymásra

szívszorító történet
PUBLIKÁLÁS: 2026. február 26. 13:30
Sztrókkal és mozgássérüléssel élő alkotók, szájjal és lábbal festő művészek, családtagjaik és segítőik gyűltek össze február 24-én a kőbányai könyvtárban rendezett kiállításon, ahol a közösség legújabb munkáit mutatták be. A tárlat a művészet mellett a kitartást és a szerelem erejét is bemutatta, köztük Attila és Annamari párkapcsolatán keresztül.

A rendezvény, – amelyet Kiss Judit pszichológus, rehabilitációs szaktanácsadó szervezett – nemcsak egy tárlat volt, hanem ünnep: a méltóság, az önállóság és a művészet ünnepe. Az első sorban ott ült Tóth Attila, a fiatal szájjal festő alkotó, akinek élettörténete önmagában is példázza mindazt, amiről az este szólt. Így történik a szerelem a szájjal és lábbal festők között!

szerelem
Szerelem és kreativitás a szájjal és lábbal festők között (Fotó: Bors) 

„A szerelem engedi, hogy az legyek, aki vagyok” –  Annamari és Attila elképesztő párosa 

Tóth Attila 35 éves. Veleszületett fejlődési rendellenességgel és súlyos szívbetegséggel jött a világra. Élete első hat évét intézetben töltötte, majd Krániczné Tóth Dóra, – aki dongakézzel és dongalábbal él – és férje örökbe fogadták. Újpesten, szerető családban nőtt fel, ahol nem a probléma és a betegség, hanem a lehetőségek és a pozitivitás kerültek fókuszba.

Attila sikeresen leérettségizett, informatika szakirányú végzettséget szerzett, majd rendszergazda képesítést kapott. Ma is aktívan dolgozik: egy marketingcég partnercége alkalmazza. Önálló, dolgozó, adófizető állampolgár.

A sport a mindennapjai része. Tíz éven át paraúszó volt, ifjúsági Európa-bajnoki címet szerzett. Tizenegy éve paraasztaliteniszezik, egyre jobb eredményekkel. 2013 óta a Szájjal és Lábbal Festő Művészek Nemzetközi Egyesületének (VDMFK) ösztöndíjasa, alkotásai pedig egyre kiforrottabb, karakteresebb világot tükröznek.

Amikor valaki a kezéről kérdezi, nyugodtan felel: „Veleszületett fejlődési rendellenesség.” Nincs benne magyarázkodás, nincs keserűség, nem szégyelli. Egyszerű tényként kezeli azt, amit mások talán sajnálkozva figyelnének.

Attila tehát nem a korlátairól ismert. Kocsit vezet, dolgozik, sportol és szájjal fest. Stabil párkapcsolatban él, méghozzá nem is akármilyen lánnyal: Annamarival, aki első pillantásra teljesen egészségesnek tűnik. Kevesen gondolnák, hogy agyvérzéssel született, amelynek ma már csupán enyhe maradványtünete, egy alig észrevehető bicegés látható rajta.

A Mozgásjavító intézményben ismerkedtünk meg egy éve, és már együtt is élünk. Nagyon szeretem Attilát, és örülök, hogy vagyunk egymásnak

– meséli mosolyogva. 

Úgy gondolom, nem akadály a keze. És hát én is egy kicsit bicegek. De nem ez határozza meg az embert, hanem az, amilyen a természete. Fontos, hogy külsőséges korlátainkat eldobjuk, és büszkén felvállaljuk, amilyenek vagyunk. Így lehet igazán teljes életet élni

– meséli a harminc éves lány, akinek csak enyhe bicegésén látszik a születéskori agyvérzés maradvány tünete.

Annamari szociális gondozóként dolgozik egy idősek otthonában. A kiállításon elegáns ruhában, báli cipőben sétált végig a termen, magabiztosan. Jelenléte sokakat meglepett, története pedig reményt adott más sztrókon átesetteknek is.  

Attila is őszintén mosolyogva mesélt az életéről: 

Az, hogy édesanyám örökbe fogadott, a legjobb dolog ami történhetett az életemben. Engem elhagytak a fejlődési rendellenességem miatt. De a sors egy olyan emberhez vezetett, akinek pontosan olyan baja van, mint nekem. Azt hiszem, ezért is fogadott örökbe – mert tudta, milyen nehéz lesz minden számomra. Nekem a legnagyobb kitüntetés, hogy felnevelt az édesanyám. Általa tanultam meg igazán jól élni. És hát Annamari csak hab a tortán. Még gondolkodom, hogy elvegyem-e feleségül, de az biztos, hogy egy csodálatos embert ismertem meg a személyében

– mondja Attila boldogan. 

A kőbányai tárlat így nem csupán művészeti esemény volt, hanem élő bizonyíték arra, hogy a teljesítmény, a szerelem, a munka és az alkotás nem az egészségi állapoton múlik. Attila története pedig talán a legszebb üzenete az estének: a legnagyobb erő sokszor a pozitív tenni akarásban, a nem feladásban rejlik. 

Érdekel még hasonló történet? Nézd meg videón!

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.