A közéleti kérdések sokakat foglalkoztatnak, erre válaszul indult el az egyes számú DPK Facebook-oldalán a Beszéljük meg! című műsor, amely közérthetően és jó hangulatban járja körül a legfontosabb témákat. Mészáros Nóra hétről hétre más-más vendéggel beszélget azokról az ügyekről, amelyek mindannyiunk életét érintik.
Amikor az ember azt gondolná, már semmin sem lepődhet meg, akkor felbukkan ő. Kunu Márió haverjaival együtt döntögeti a vodkát, láthatóan élvezve a helyzetet és a nem éppen szerény mennyiséget.
Régen látott vastaps és fülig érő mosolyok: valami különleges történt a Játékszínben. A Naptárlányok premierje nemcsak egy újabb bemutató volt, hanem egy igazi ünnep is a színház és a közönség számára.
Megérte három évet várni Benoit Blanc legújabb kalandjaira. A Tőrbe ejtve: Ébredj fel, halott ember legalább annyira zseniális, mint az első Daniel Craig-film, sőt sokak szerint a trilógia legjobb darabja.
A TV2 műsorvezetője korábban elárulta, milyen emléktárgyakkal tér haza családjához az esemény után. A Háborúellenes Gyűlésen természetesen arról is beszámolt Gönczi Gábor, hogy mennyire fontos kimaradni egy háborúból.
A tegnapi rendezvény nem okozott csalódást a népszerű tévésnek sem. Fásy Ádám a Háborúellenes Gyűlésen számolt be lapunknak a béke megtartásának fontosságáról.
Az Omega a hetvenes években különbözött először össze Erdős Péterrel, aki a magyar könnyűzene mindenható ura volt. A most előkerült történetben főszerep jutott az együttes néhai énekesének, Kóbor Jánosnak is.
Mióta világ a világ, a zene és a film kéz a kézben jártak. Mindkét terület képviselői előszeretettel próbálják ki magukat a másik fronton. Erre példa Keanu Reeves esete is, aki bandájával nemsokára Budapesten ad majd koncertet.
Az operaénekes is részt vett a negyedik találkozón. A Háborúellenes Gyűlés tegnap több sztárt is felsorakoztatott, de Miklósa Erika lapunknak is elárulta miért is jó egy ilyen rendezvény.
Egyetlen poszt is elég volt ahhoz, hogy felrobbanjon az Instagram. Bódi Megyer és Bódi Dóri egy megható, régi közös fotót osztott meg, amely sokkolta a rajongókat.
Csinos, vonzó, szenvedélyes, és mindig jókedvű. Orosz Barbara aktív közösségi életet él, és nem csinál titkot abból, mivel tölti az ideje nagy részét. Egy ideje kiegyensúlyozott párkapcsolatban él, amelynek fontos része maradt a szabadság.
Hetente jelentkező cikksorozatunkban a magyar filmtörténelem legrosszabb alkotásainak nyomába eredünk. Következő áldozatunk a Valami Amerika című, egykor szebb napokat megélt Herendi Gábor-filmszéria harmadik felvonása, mely az előző fejezetekhez képest csak önmaga gyenge utánzatának tűnt.
A mohácsi Háborúellenes Gyűlés tele volt meglepetésekkel. Miklósa Erika a kerekasztal-beszélgetés után dalra fakadt. A produkciója mindenkit meghatott.
Az énekesnő pörgős évet tudhat a háta mögött és bár az imáiban gyakran kéri a mindenhatót, hogy adjon neki erőt és kitartást ahhoz, hogy még jó darabig bírja szuflával a színpadi létet, tudja, hogy a felsőbb erőkön túl ő is kell a sikerhez. Zalatnay Cini ezért beadta a derekát és így nem áll be a dereka.
Gönczi Gábor már több találkozón is részt vett, de nemcsak a fontos ügy miatt van jelen. A műsorvezető a Háborúellenes Gyűlés boltjában járt, és megmutatta, miket szerzett be a családnak.
Ismét gyászba borult az egész filmvilág, újabb csillaggal bővült az égbolt Hollywood felett. Meghalt Peter Greene, akit a mozik szerelmesei elsősorban a Ponyvaregény és A maszk című klasszikusokból ismerhettek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.