Hosszú hallgatás után végre megtört a jég! Tallós Rita a Mokka adásában őszintén vallott arról a fájdalmas időszakról, amikor lányával teljesen megszakadt a kapcsolata. A színésznő születésnapja kapcsán beszélt a múlt árnyairól és a jelen boldogságáról.
A mesterséges intelligencia elterjedésével egyre több híresség nevével élnek vissza. Dombóvári István lett a legújabb áldozat, akivel egy kamu fogyasztószert próbáltak reklámozni.
A kétszeres Jászai Mari-díjas színművészről kevesen tudják, hogy a színészet mellett egy másik szenvedéllyel is büszkélkedhet. Bodrogi Gyula nemcsak a színpadon kiemelkedő tehetség, hanem a konyhában is!
A magyar sportvilág egyik legmeghatározóbb barátsága került válságba az elmúlt években, amiről most végre lehullt a lepel. Erdei Zsolt a Borsnak adott exkluzív interjújában kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról, hogyan távolodtak el egymástól Kovács István „Kokóval”, és ki tette meg az első lépést a békülés felé.
Nem finomkodott, őszintén kimondta, amit sokan talán csak gondolnak. Szulák Andrea elárulta, hogy az évek során rengeteget változott, és ma már egészen másképp tekint a munkára, a szerepekre és saját határaira is.
Az influenszer énekesnő szakítása ledöbbentette a rajongókat. Zsigmond Angi és Mészáros Bende szerelme sokáig úgy tűnt, hogy örökké tarthat, ám most valami megváltozott.
Ha botrányos dokumentumsorozatról van szó, a vörös streamingóriás sosem okoz csalódást. A Netflix ezúttal a sportszórakoztatás világának legismertebb és egyben legmegosztóbb alakját, Hulk Hogant vette górcső alá, hogy leleplezze a pankráció fenegyerekének legsötétebb titkait.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.