A Kísértés 2. évadának egyik legviharosabb története vitathatatlanul Styecz Miláné és Kasuba Lilié volt. A nézők emlékezhetnek: a pár azért érkezett a szigetre, hogy próbára tegyék szerelmüket, ám a kísértés erősebbnek bizonyult. Lili többszöri félrelépése után a záró tábortűznél úgy tűnt, végleg elválnak útjaik, és Milán zsebében maradt az eljegyzési gyűrű. A valóság azonban, mint kiderült, sokkal összetettebb a képernyőn látottaknál.

Bár a tévében mindenki egy drámai szakítást látott, Lili most tisztázta a félreértéseket. Elmondása szerint a kamerák leállása után azonnal visszataláltak egymáshoz.
Jó, hát nyilván a kamerákban azt látták, hogy ő szakított velem, de miután kiragadtak minket abból a helyzetből, az első perctől kezdve együtt voltunk. Szóval mi ott nem szakítottunk.
A lány bevallotta, hogy a műsor utáni időszak nem a különválásról, hanem az összeköltözésről szólt, annak ellenére, hogy a külvilág felé mást mutattak.
Ott nem szakítottunk, csak kimondott egy dolgot az ő részéről, de egyébként együtt maradtunk. Együtt voltunk, együtt éltünk végig
– tette hozzá Lili, eloszlatva a műsor végi drámát övező kételyeket.
Azonban a paradicsomi környezet után a szürke hétköznapok és a műsor súlya rányomta a bélyegét a viszonyukra. Novemberre eljutottak arra a pontra, ahol már nem volt tovább: ténylegesen szétmentek és különköltöztek.
Nekünk a valódi szakítás az volt, amikor tényleg nagyon mély pontra került a kapcsolatunk, ez november körül történt, és január végéig, február elejéig tartott. Azóta viszont nagyon jól működünk együtt, nagyon erős lett a kapcsolatunk.
Ez az időszak azonban nem a teljes elhidegülésről szólt. Lili őszintén mesélt lapunknak arról, hogy bár papíron "szinglik" voltak, a köteléket nem tudták elvágni.
Akkor is minden nap beszéltünk, nagyjából minden nap találkoztunk, de ki volt mondva, hogy randizhatunk másokkal is, próbáljuk ki, milyen külön. Meg akartuk nézni, milyen egymás nélkül élni, de ez nem működött. Nagyon hiányoztunk egymásnak.
A fordulatot a február hozta el, amikor Lili úgy döntött, válaszút elé állítja Milánt: vagy mindent beleadnak, vagy végleg elengedik egymást. Egy közös wellness hétvége lett a megmentőjük, ahol sikerült minden sérelmet félretenniük. "Kitaláltam, hogy menjünk el pihenni egy kicsit, más környezetbe, és beszéljük át az elmúlt hónapokat. Ő ebben teljesen partner volt... onnantól kezdve tényleg mesébe illő lett a kapcsolatunk. Mindent letisztáztunk, lezártuk a múltat, és tiszta lappal kezdtünk."
Lili szerint a titkuk abban rejlik, hogy végre megtanulták egymás "szeretetnyelvét". Beismerte, hogy korábban elcsúsztak egymás mellett, mert nem úgy szerették a másikat, ahogy annak szüksége lett volna rá. Mostanra azonban beértek:
Most nagyon jó a kapcsolatunk, soha nem volt még ilyen jó, még a műsor előtt sem, mint most február óta. Tényleg teljesen újjászülettünk.
A fiatal lány élete nemcsak a szerelemben, hanem a karrierjében is mérföldkőhöz érkezett: júniusban diplomázik csecsemő- és kisgyermeknevelő pedagógusként. Bár a házasság gondolata mindkettőjük fejében ott van, egyelőre a jelen boldogságát élvezik.
Én szeretném, ő is szeretné, de hogy mikor lesz itt az ideje, az majd alakul. [...] Nagyon hálás vagyok, hogy nem engedtük el egymás kezét.
A Kísértés legviharosabb párosa a legmélyebb pontról tudta újrakezdeni, kapcsolatát. A rajongók pedig reménykedhetnek, hogy ezúttal a "boldogan élnek, amíg meg nem halnak" fejezet következik Milán és Lili történetében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.