Az énekesnő érzelmekkel teli videóban fakadt ki: elege lett abból, hogy folyamatosan internetes támadások céltáblája. Nemazalány, azaz Halastyák Fanni szerint a hallgatása visszaütött! Eddig a pontig, ugyanis eljött az idő, hogy elmondja a saját igazságát!
A Háborúellenes Gyűlésen rengeteg elismert művész jelent meg. Török Tamás is tiszteletét tette a rendezvényen, és, ha már ott járt, megfogalmazta, miért fontos számára a béke melletti kiállás.
A műsorvezető szombaton nyíltan kiállt béke, a Fidesz és Orbán Viktor háborúellenes politikája mellett azzal, hogy megjelent a kaposvári Háborúellenes Gyűlés háttérműsorának stúdiójában. Hajdú Péter hétfőn a Mokka stúdiójában beszélt nyílt fellépése okairól.
A Grace Klinika szívtipró sebészeként lett világhírű. A karaktere már régen eltűnt, de az őt alakító színész, Patrick Dempsey továbbra is keresett – talán mert az évek egyre vonzóbbá teszik amúgy is sármos megjelenését.
A szombati, Kaposváron megtartott DPK-találkozón bocsánatot kért Lázár János építési és közlekedési miniszter a csütörtöki Lázárinfón elmondott beszédéért, amelyben félreérthetően fogalmazott a cigánysággal kapcsolatban. A történtekről Oláh Gergő is kifejtette a véleményét.
Vasárnap este kiderül, hogy bejut-e valaki abba az elitklubba, melybe csupán a honfitársaink 1% százaléka tartozik. Érkezik az 1% klub - Mennyire okos Magyarország? újabb gigászi próbatétele, melyben Demcsák Zsuzsa és Gáspár Zsolti is megméretteti magát. A műsorvezető a Borsnak mesélt a közte és Zsolti gazda között kialakult barátságról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.