Alig néhány órával az Eufória 3. évadának premierje után váratlan incidens borzolta a kedélyeket. Natasha Lyonne-t leszállították egy Los Angeles-ből induló Delta járatról.

Az eset közvetlenül az Eufória 3. évadának premierje után történt Los Angeles-ben, amelyen Natasha Lyonne is részt vett. A 47 éves színésznő még a vörös szőnyeges eseményen viselt feltűnő ruhájában szállt fel egy New Yorkba tartó éjszakai járatra. A beszámolók szerint az első osztályon utazott, azonban a felszállás előtti biztonsági előírásokat nem tartotta be. A légiutas-kísérők többször is megkérték, hogy csukja be a laptopját és kapcsolja be a biztonsági övét, ám az Eufória sztárja nem reagált a kérésekre. Szemtanúk szerint napszemüveget viselt, és zavartnak tűnt, mint aki nincs magánál. Egy ponton pedig láthatóan megijedve csak annyit mondott:
Á! Megijesztettetek!
A helyzet végül odáig fajult, hogy a személyzet egy nem együttműködő utasra hivatkozva visszafordította a repülőgépet a kifutópályán, ami több mint egy órás késést okozott a járatnak. Natasha Lyonne-t végül megkérték, hogy hagyja el a fedélzetet, a járat pedig nélküle folytatta útját.

Az Eufória sztárja nem hagyta szó nélkül a kellemetlen leszállítást. Natasha Lyonne X-oldalán reagált és bár részletes magyarázatot nem adott, megszólalása sokat elárul a hozzáállásáról. Ironikus hangnemben kommentálta az esetet: együttérzését fejezte ki a reptéri dolgozók iránt, külön kiemelve a nehéz körülmények között dolgozó alkalmazottakat. Emellett utalt arra is, hogy sajnálja a kihagyott televíziós szereplését, amelyre az incidens miatt nem jutott el.
A szívem a repülőtereinken dolgozó, fizetés nélkül maradt TSA-ügynökökkel van. Nagyon vártam, hogy tegnap őszintén beszélgethessek @DrewBarrymore-ral, de úgy látszik, ez most nem jött össze.
Továbbá megjegyzésében finoman odaszúrt a bulvársajtónak is, utalva arra, hogy a történtek értelmezése nem feltétlenül tükrözi a valóság minden részletét.
Kié is a Page Six/New York Post mostanában?

Az ügy azért is váltott ki különösen nagy visszhangot, mert Natasha Lyonne múltja régóta küzdelmekkel teli. Az Eufória sztárja korábban már többször megnyílt a drog- és alkoholfüggőségéről, valamint az ebből fakadó nehézségeiről. Kezdve azzal, hogy 2001-ben ittas vezetés miatt letartóztatták, majd pár évvel később a függősége miatt rendkívül súlyos egészségügyi problémákkal szembesült. Natasha Lyonne hepatitis C fertőzést kapott, aminek következtében összeomlott a tüdeje és szívbelhártya-gyulladást kapott. Az Eufória sztárján végül életmentő műtétet kellett végrehajtani, ami komoly megrázkódtatás volt számára. 2006-ban ezek után önként vonult be a Beth Israel Medical Centerbe, ahol 5 hónapot töltött. Az elvonó pedig hatalmas fordulópont az életében. Innentől kezdve ugyanis hosszú éveken át józan maradt, és sikeresen újraépítette karrierjét, többek között az Orange Is the New Black és a Végtelen matrjoska sikereivel. És bár úgy tűnt, hogy az elmúlt időszakban sikerült rendeznie az életét, ám 2026 elején Natasha Lyonne X-oldalán beismerte, hogy a hosszú józanság után két hónapja visszaesett, de most úgy érzi, ismét a felépülés útjára lépett, és hálás minden támogatásért, amelyet ideáig kapott.
Örömmel jelenthetem, hogy a kislány már sokkal jobban van, és újra talpra állt. Szeretném megköszönni a gyógyulási közösségeknek és a rajongóknak, akik mellettem álltak és olyan nagy támogatást nyújtottak. Igyekszem ezt az utat valamennyire magánügyként kezelni, de alig várom, hogy megosszam a tapasztalataimat, az erőmet és a reményemet, amikor ez helyénvaló lesz. Gondolataimban mindazokkal vagyok, akik valaha is átélnek ilyesmit.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.