Ezekben a napokban hatalmas szerep juthat egy-egy józan és tiszta hangnak. Az ismert embereknek hatalmas a felelősségük abban, hogy megpróbálják-e a helyes, vagyis a józan többség irányába terelni követőiket, vagy éppen ellenkezőleg, hergelnek és uszítanak. Hajdú Péter felvállalta ezt a felelősséget, és csokorba szedte mindazt, amiért fontos, hogy mi, magyarok továbbra is kitartsunk a Fidesz és Orbán Viktor békepolitikája mellett.

Hajdú Péter mindenkit gondolkodásra kér a választás napján
Hajdú Péter ugyanakkor egy legalább ugyanennyire fontos üzenettel kezdte mondandóját. Hiszen a béke nem „csupán” annyit tesz, hogy kimaradunk a konkrét háborúból. A béke nagyon fontos magyar és magyar ember között is. És ezt a békét ezekben a napokban elveszíteni látszunk.
„Gyerekek! Honfitársaim! Most vasárnap, április 12-én választ az ország. A jövőnkről választunk, és nem babra megy a játék. Ezért engedjetek meg nekem pár gondolatot arról, hogy én milyen jövőt szeretnék, és mit gondolok az elmúlt tizenhat évről, valamint erről a kampányról, amit döbbenetesnek tartok. Hiszen döbbenetes indulatok robbantak ki a palackból.
Elképesztő, hogy az online térben mi mindent mondtunk a másikra csak azért, mert más jövőt képzelünk el.
Egymás halálát kívántuk. De az online tér az más. Értem én, hogy egy-két lájkért, illetve egy-két pozitív kommentért azok, akiket egyébként szívből gyűlölnek, mindent megtesznek. Akár a másik halálát is kívánják, mert éppen ez a divat. De a valóság teljesen más…” – kezdte videójában Hajdú Péter.

A Frizbi TV műsorvezetője ezután röviden, de részletesen sorolni kezdte, melyek is azok a vívmányok és elért célok, amelyeket Orbán Viktor 16 éves kormányzásának köszönhetünk mindannyian.
„Kérlek, gondoljátok át, mi történt 2010 óta! Kérlek, gondoljátok át, hogy 2010-ben és az azt követő években milyen fantasztikus dolgokat vitt végig ez az ország Orbán Viktor vezetésével! 2010-ben visszafizettük az IMF-hitelt. 2015-ben megakadályoztuk a migrációt. Európában egyedül Orbán Viktor mondta, hogy Magyarországra nem jöhetnek migránsok. Meg is lett az eredménye” – mondta Hajdú, majd így folytatta:
„Négy éve tart az orosz–ukrán háború a szomszédságunkban, és eddig ki tudtunk maradni. Van egy nagyon komoly szövetségesünk, az Amerikai Egyesült Államok. Most volt itt JD Vance, az USA alelnöke, és megerősítette támogatásáról Orbán Viktort. Ugyanezt tette az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Donald Trump is.
Még soha nem volt ilyen jó kapcsolatunk az Amerikai Egyesült Államokkal, a világ legerősebb országával.
"Ezt most ki tudjuk használni. És meg tudjuk tartani a rezsicsökkentést is, hiszen Vlagyimir Putyinnal is jó kapcsolatot ápolunk. Nem támogatjuk a háborút! Félreértés ne essék, békepártiak vagyunk mindannyian! De fontos, hogy a gázt és az olajat a piaci ár alatt kapjuk meg” – fogalmazott a műsorvezető, mielőtt konkrét kéréssel fordult minden magyar választópolgár felé.
„Kérlek benneteket, hogy amikor vasárnap egyedül bementek a szavazófülkébe, mindezt gondoljátok át! Gondoljatok arra, hogy viharban nem jó dolog kapitányt vagy pilótát cserélni, mert az életünkbe kerülhet! Most nincs itt az ideje a kísérletezésnek! Szavazzunk együtt a kiszámítható, biztos jövőre! Szavazzunk együtt Orbán Viktorra!” – zárta gondolatait két nappal a választások előtt Hajdú Péter.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.