T. Danny orra és a drogokkal kapcsolatos botrányai egy idő után eljutottak arra a pontra, ahol már nem lehetett titkolni, mekkora a baj. A zenész a gyógyulás útjára lépett, ehhez azonban sok időre volt szükség, közben pedig nem esett szó arról, mennyire megviselte Dani családját, hogy így kellett látniuk őt.

A maszk mögött című dokusorozat középpontjában Telegdy Dániel azon életszakasza áll, amikor az énekes botrányból botrányba keveredett, látványos fogyás, szakítás, drogfogyasztás és vállalhatatlan viselkedés is témát adott a nyilvánosságnak, és aggodalmat a rajongóknak. A dokumentumfilmben nemcsak saját nézőpontjából ismerhetjük meg a zűrös időszak minden részletét, hanem közeli hozzátartozók, barátok és zenésztársak is kendőzetlen őszinteséggel mesélik el, hogyan festett mindez a színfalak mögött. Édesanyja például érthető módon többször is elsírta magát, hiszen ő volt az, akinek szembe kellett néznie a ténnyel, hogy esetleg nem tudják megmenteni a gyermekét.
Minden gondolatom, minden másodpercben a lehetőségek mérlegelése volt és hogy mit lehetne tenni, hogy segítsünk neki. Nagyon-nagyon féltem, hogy elveszítem őt.
Dani testvére, Telegdy Ádám úgy fogalmazott: mindannyian érezték, hogy lesz majd egy mélypont, ahová ha eljut, akkor az már elegendő visszacsatolás lesz neki, hogy változtasson. A kérdés azonban az volt, hogy vajon elérkezik-e ehhez a mélyponthoz, vagy egyszer csak jön a telefonhívás, hogy nem ébredt fel reggel. Édesanyjuknak nem csak így látni volt nehéz a fiát, de tudomásul kellett vennie azt is, hogy amíg Dani nem akar segíteni saját magán, addig nem tudják a problémáját megoldani.
Ezt várni, hogy mikor lesz az a pillanat, amikor eléri a legmélyét – ami bármi lehet – nagyon nyomasztó.
Ádám szerint minden szülő egyik legnagyobb rémálma vált valóra azzal, hogy a zenész ennyire mélyre került.
Voltak olyan pontok, amikor tudtam rá haragudni azért, mert mondjuk olyan dolgokat csinált, ami már közvetlenebbül hozta nehéz helyzetbe a családját vagy akár engem.

A függőségekkel foglalkozó szakorvos segítségének szükségessége egy idő után egyértelmű volt, ahová első körben még T. Danny nélkül mentek el, hogy át tudják beszélni, mik az első lépések a segítségnyújtáshoz.
Volt egy olyan stratégiánk, hogy megpróbáljuk Danit meggyőzni erről a dologról, hogy kérjen segítséget szakembertől, de egy függő esetében ez nyilván nem ennyire egyszerű. Aztán eljutottunk oda, hogy egy idő után én kezdtem el addiktológushoz járni azért, hogy felkészítsen, én hogyan tudok Daninak segíteni.
Bár a dokumentumfilmből az nem derült ki, hogy az énekes pontosan mikor szabadulhat meg végleg régóta viselt maszkjától, az azonban bizonyos, hogy még hónapokat kell várnia a plasztikai műtétre. Saját bevallása szerint az orra néhány nap leforgása alatt esett össze, szülei egyenesen sokkot kaptak, amikor meglátták. T. Danny már gyógyulás útján jár és őszinteségével sokaknak példát mutat azzal, hogy megmutatja sebezhetőségét, illetve azt, hogy elismeri: tényleg elbukott.
A tartalomnak nem célja a kábítószer-fogyasztás népszerűsítése vagy az azzal való visszaélésre történő buzdítás. Felhívjuk a figyelmet, hogy Magyarországon a kábítószer fogyasztása és birtoklása a hatályos jogszabályok értelmében bűncselekménynek minősül (Btk. 178. §) és szigorúan büntetendő.
Ha Ön vagy hozzátartozója segítségre szorul, kérjük, forduljon szakemberhez. A függőség kezelhető, és az időben kért segítség életet menthet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.