2019. 10. 04. Ötmilliárdos program indul a füves élőhelyek megőrzésére Sőt, Országos gyepstratégiai terv is készül!gyep
2019. 10. 03. Rangos európai díjat kapott a Magyar Nemzeti Cirkusz Richter ezúttal nem az ostorát csattogtatva állt a közönség elé, egészen más okból lépett, sokkal nagyobb porondra.társulat
2019. 10. 03. Iskolásoknak hirdetnek vetélkedőt a Kéktúráról November 4-ig lehet jelentkezni, egy fa elültetését igazoló fényképpeljelentkezés
2019. 10. 02. Átalakul a hollókői vár Gasztronómiai élményközpont és korhű berendezések várják majd a látogatókat.megújulás
2019. 10. 01. Ne építsenek kőtornyokat! Ezt most a Balaton-felvidéki Nemzeti Park kéri A kövek összegyűjtésével seregnyi apró élőlény élőhelyét teszik tönkre a látogatók.kőtorony
2019. 09. 30. Kicsit újrafazonírozták a területet a Sashalmi-erdőben Felmérték a veszélyes állapotban lévő fákat, építettek egy játszóteret és egy edzőpályát is.kirándulás
2019. 09. 30. Hallott már arról a magyar tanösvényről, amelyik csak szezonálisan működik? A Bokorlabirintus tanösvény közelében most érdemes madárlesre menni.kirándulás
2019. 09. 28. Fényfestéssel nyílik meg az ország egyik legszínesebb programsorozata Szeged életének gazdag színfoltja a Szegedi Tudományegyetem Őszi Kulturális Fesztiválja.Őszi Kulturális Fesztivál
2019. 09. 28. Kiderült, melyik hazánk legszebb verandás parasztháza A Magyarországi Tájházak Szövetsége átadta az „Év Tájháza” díjat.év tájháza
2019. 09. 23. Üzemképes Ford T-modell került a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe A tökéletes állapotban lévő autót 1926-ban gyártották.veterán autó
2019. 09. 16. Magyarország első okosvárosrészét alakítják ki a Ligetben A tervek szerint 2023-ra készülhet el a teljes a projekt.okostelefon
2019. 09. 13. A megye településein cirkáló könyvtárbuszt adtak át Egerben DVD-t is lehet kölcsönözni benne, de van wifi is a szolgáltatások között.busz
2019. 09. 12. A múzeumon belül bukkantak egy ritka leletre a kutatók Már 110 éve a Szépművészeti Múzeum tulajdonában áll, de csak most derült ki, mennyire ritka darab.Budapest
2019. 09. 10. Ingyenes borkóstolókkal és családi programokkal vár a Balaton Ősszel is izgalmas programokat tartogat a tó környéke.fesztivál
2019. 09. 10. Képregényeken elevenedik meg a történelem az esztergomi várban Az esztergomi Várban idén is megnyílt a Történelmi Képregényfesztivál és kiállítás. képregény
2019. 09. 09. Féláron lehet vonatozni az Evezős Masters VB-re Bármelyik belföldi állomásról igénybe vehető a kedvezmény a sportesemény idején.kedvezményes utazás
2019. 09. 06. Futópályákat alakítanak ki a Fiumei úti sírkertben Jövő szombattól lehet róni a köröket a kialakított útvonalakon.Fiumei úti sírkert
2019. 09. 04. Elindult az első, magyar nyelven is feliratozott vonat a határon túlra A kétnyelvű tájékoztatás az úti cél és köztes állomások azonosítását segíti.citybreak
2019. 09. 03. Egymillió forintot lehet nyerni egyetlen fotóval Elindult a Magyarország 365 fotópályázat.fotópályázat
2019. 09. 02. Többféle BKK jegyet is lehet venni egy alkalmazás segítségével hétfőtől Júniustól a 100E járatra lehetett mobiljegyet kapni, most kiterjesztik a lehetőséget három másik jegytípusra is.mobil app
2019. 08. 28. Új szerb-magyar határátkelőhely nyílik meg ősszel Nemsokára Kübekházánál is át lehet majd jutni a szomszédos Szerbiába.határátkelőhely
2019. 08. 26. Hamarosan ismét roboghat vonat Szeged és Szabadka között A vasútvonalat úgy alakítják ki, hogy az alkalmas legyen villamos-közlekedésre is.Szabadka
2019. 08. 16. Nemsokára tekerhetünk Oroszlány és Tatabánya között Az elkészült kerékpárút érinti Környét, Kecskédet és a majki kamalduli kolostort is.Tatabánya
2019. 08. 16. Új és nagyon ritka lakói lettek a budapesti Krokodilháznak Már láthatjuk a kritikusan veszélyeztetett kubai krokodilokat a Fővárosi Állat- és Növénykertben.Budapest
2019. 08. 16. Átadták a Makovecz-kápolnát Zalaegerszegen Felavatták és megszentelték a Makovecz Imre tervei alapján készült Boldogasszony-kápolnát.kápolna
2019. 08. 15. Érdekli hogyan kell játszani a pétanque-ot? Pétanque Grand Prix lesz augusztus 20-án a Kincsem Parkban.hosszú hétvége
2019. 08. 07. Autómentes augusztus követi a műanyagmentes júliust Ha nem is lehet minden alkalommal kiváltani a kocsikázást, ha néhány alkalommal sikerül, már az is sokat számít.telekocsi
2019. 08. 05. Életveszélyes a lébényi erdő, teljesen kipusztulhatnak hazánkban a kőrisfák A hóvirág tanösvényt is veszélyezteti a kőrispusztulás, egy séta szeles időben életveszélyes is lehet a beteg fák miatt.Lébény
2019. 08. 02. Villámokkal teleszórt fényjátékot ígérnek a balatonboglári szüreti fesztiválra A Tesla showban a tűz mellé az áramot villámokkal társítják, mindehhez pedig a Balatont használják díszletként.tesla
2019. 08. 01. Egy épületben két hotel is nyílt a Várnegyed szomszédságában A Mercure Budapest Castle Hill és az ibis Budapest Castle Hill összesen 400 szobával várja a városlátogatókat.Budapest