Ópusztaszeren közös ünnepséget és kiállítást is szerveznek

tárlat
PUBLIKÁLÁS: 2019. december 11. 15:49

A nagy közös eseményt 2019. december 13-án szervezik és egy kiállításmegnyitóra is számíthatnak majd a látogatók. A park Látogatóközpontjában összegyűlteket a Kisteleki hittanosok csapata köszönti, ők betlehemes játékukat mutatják be a vendégeknek.

Forrás: Shutterstock.com

Déltől múltidéző tanórát tartanak Volt egyszer egy oskola címmel, majd a Látogatóközpont aulájában megnyitják a Trianon és a magyar oktatás 1920-45 című tárlatot, ami a békeszerződést követő időszakot mutatja be az iskolákra, egyetemekre fókuszálva. A kiállításon keresztül azt a folyamatot ismertetik meg a látogatókkal, amely a határok átrajzolása miatt keletkezett károkat igyekezett orvosolni, a "kiművelt emberfők" oktatására helyezve a hangsúlyt – olvasható az ünnepség meghívójában.

A kiállításban kiemelt helyet kap majd kKlebelsberg Kuno, akinek a neve szervesen összefonódott az oktatási reformmal, a népiskolák létrehozásával. A tárlatot archív fotó-, dokumentum- és filmanyagok színesítik, valamint az enteriőrbe lépve a látogatókat körbeveszi a népiskolák világa. A vendégek bepillanthatnak a tanterembe és a tanítói lakrészbe is. A kiállítást 2020 áprilisáig tekinthetik meg az érdeklődők.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.